Bene János: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). (Jósa András Múzeum Kiadványai 45. Nyíregyháza, 1998)
Hermann Róbert: A 10. honvédzászlóalj története
Az új alakulatok nehézkes elnevezése rövidesen átadta helyét egy új szónak, a honvédnek. Az elnevezés a nem magyarországi sorgyalogezredek tartalék zászlóaljainak, a Landwehr-zászlóaljaknak a tükörfordítása volt; Magyarországon először Kisfaludy Károly használta „Az élet korai" című versében. Kossuth május 23-án, a kamatos kincstári utalványok kibocsátásáról kiadott felhívásában szintén használta a „honvédsereg" kifejezést, másnap Baldacci szintén a honvédsereghez történő kinevezéseket terjesztett fel Batthyánynak, s június elejétől a kormányhatóságok, júliustól pedig a törvényhatóságok is ezt az elnevezést használták. (Sőt, volt, aki az Országos Nemzetőrségi Haditanácsot is „Nemzetőrségi és Honvédi Tanácsnak" nevezte). Sztankó 1374 főre tervezette a zászlóaljakat. A tervezet véglegesítését Erdős Ferenc őrnagy, a haditanács gazdászati osztályának vezetője végezte. A végleges tervezet szerint egy zászlóalj 1094főből állt volna: 8 főnyi törzs (1 őrnagy, 1 segédtiszt, 1 fő- és 2 alorvos, 1 számvevő segéd, 2 zászlós), s a hat században századonként 11 százados és főhadnagy, 2 hadnagy, 2 őrmester, 12 tizedes, 2 dobos, 1 ács és 160 köznemzetőr alkotott egy zászlóaljat. A toborzás ötletéért István nádor nem lelkesedett, ezért is írta alá a felhívást Baldacci és Batthyány. Sőt, a nádor június 10-én az uralkodóhoz intézett felterjesztésében kijelentette, hogy mivel a tévézett haderő inkább a sorkatonasághoz, mint a nemzetőrséghez áll közel, a kinevezéseket csak a király utólagos jóváhagyása reményében írja alá. (1848 szeptember végétől december elejéig az Országos Honvédelmi Bizottmány és a hadügyminisztérium ennek a formulának az alkalmazásával hidalta át a kinevezések szükségessége és megerősítésük reménytelensége közötti űrt). A zászlóaljak szervezésénél kezdetben komoly problémát okozott, hogy a toborzásra kijelölt sorezredi hadfogadó kormányok többsége nem a rendelet megjelenésekor, hanem csak a részletes toborzási utasítás kézhezvétele után kezdte meg munkáját. A toborzásra kijelölt városok közül nem mindegyikben volt hadfogadó kormány, ezért intézkedni kellett az ezekben jelentkező önkéntesek fogadásáról is. Az egyes hadfogadóknál nem volt elegendő pénz, így nem minden esetben tudták kifizetni a beállásnál adandó kézipénzt (foglalót). Batthyány a honvédek felszerelésénél nemcsak a magyarországi cs. kir. hadsereg szervezetét, hanem készleteit is igénybe kívánta venni, különös tekintettel a felruházásra, bár itt is voltak fennakadások. A következő problméma a magassági előírásokkal volt. A hadügyminisztérium május 28-i rendeletében 5 láb 2 hüvelyknyi magasság (163 cm) szerepelt; ez ekkortájt még szálas termetnek számított. A jelentkezők egy része azonban nem ütötte meg ezt a félelmetes termetet, s ezért a magassági mértket június 14-én egy hüvelykkel leszállították. A baj csak az volt, hogy közben a magassági előírások miatt fel nem vettek egy része a hadfogadást végző sorezredekhez jelentkezett, így a zászlóaljak létszáma a tervezettnél lassabban telt. A zászlóaljak alakulási helyét az Országos Nemzetőrségi Haditanács május 30-án közölte hatóságokkal. Ezek a következők voltak: 1-2. Pest és Buda, 3. Szeged, 4. Pozsony, 5. Győr, 6. Veszprém, 7. Szombathely, 8. Pécs, 9- Kassa, 10. Debrecen. (Az erdélyi uniót csak június 10-én szentesítette az uralkodó, ezért itt csak a nyár második felében kezdődött meg a honvédek toborzása). Jelentkezni természetesen nemcsak itt lehetett. Ha valahol harmincnál több jelentkező gyűlt össze, azokat közköltségen átszállították a legközelebbi toborzóhelyre.
