Bene János: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). (Jósa András Múzeum Kiadványai 45. Nyíregyháza, 1998)
Kedves Gyula: A 43. honvédzászlóalj
rövidesen Dembinski parancsőrtisztje lett. Zolnay Samu, Kármán Lajos, Specht Lipót és Szerdahelyi Károly mellett főhadnagy lett Kégl József is, aki eszerint kiszabadult fogságából. Miután Zolnay eredetileg segédtiszt volt, 1 főhadnagy hiányzott az alakulatból, kinevezésének a későbbiekben sincs nyoma (Zolnay ráadásul június 16-tól eltávozott a zászlóaljtól, Kazinczy ezredes segédtisztje lett). Somogyi Rezső és Nagy Lajos őrmesterek hadnagyi kinevezést kaptak. Velük 14 hadnagy volt az alakulatnál, ennek ellenére május 9-én Szél József 50. honvédzászlóaljbeli őrmester is hadnagyi kinevezést kapott. A zászlóalj parancsnokává június 27-én nevezték ki 16-i ranggal Karove Antal századost, bár ideiglenes jelleggel már május vége óta vezényelte az alakualt IX. hadtestben lévő 5 századát. 52 Pontosan nem lehet tudni, mikor érkeztek meg a Bulharyn-hadosztályhoz a zászlóalj többi századai, de ez valószínűleg június első felében történhetett meg. Dembinski a kormánnyal kialakult ellentéte miatt lemondott, s csapatai parancsnokságát Josef Wysocki tábornok adta át június 17-én. Bulharyn így a lengyel légió parancsnoka lett, s átszervezték a IX. hadtestet is Dessewffy Arisztid tábornok parancsnoksága alatt. Lázár Vilmos és Jászvitz Ferenc alezredesek lettek a hadosztályparancsnokok, s a 43. honvédzászlóalj Jászvitz hadosztályába került, így nem vett részt az orosz csapatokkal történő első összecsapásokban. 1849- június 15-én ugyanis megindult a császári udvar által sürgetett orosz intervenciós hadsereg főerőinek benyomulása Magyarországra. Galíciában 3 orosz hadtestet vontak össze, mintegy 135000 katonával, velük szemben a magyar északi „hadsereg" állt kevesebb, mint 17000 emberrel. Ebben a helyzetben csak lassítani, de nem megállítani lehetett az orosz előretörést. Heves előőrsi csatározások nyomán 19én Bártfa körzetében közel 100000 orosz katona készült fel a döntő csapás mérésére a 12000 főnyi magyar IX. hadtestre, amely Eperjes felé vonult vissza. Wysocki azonban ügyesen kivonta erőit az orosz csapás elől, mindig csak addig tartotta állásait, míg szétbontakozásra nem kényszerítette az oroszokat, lassítva ezzel vonulásukat. Jelentősebb ütközetre csak június 23-án Eperjestől délre, Lemes és Somos között került sor. Itt a teljes hadtest, így a 43. honvédzászlóalj is tűzbe került, de közelharcot nem sokáig vívhattak, hiszen könnyen az irtóztató orosz túlerő bekerítésébe kerülhettek. A zászlóaljnak mindenesetre voltak veszteségei, többek között eltűnt Tóth százados is, akinek későbbi sorsáról semmit sem tudunk. 53 A zászlóalj nem került a későbbiekben oroszokkal szemben csatába. 26-án Miskolcra hátráltak a honvédcsapatok, s kiérve a hegyek közül még kevesebb esély volt a tízszeres túlerővel támadó orosz hadak lassítására. Június 28-án így kiürítették Miskolcot és a 43. honvédzászlóalj végleg elhagyta Felső-Magyarországot, amelynek védelmére alig fél éve harcmezőre indították. Harsány-Mezőkövesd-Kápolna-Gyöngyös menetállomásokkal július 2-án Hatvanig húzódott vissza a IX. hadtest. Az ekkor kialakított hadműveleti terv szerint a hadtestnek a Bácskába kellett vonulnia Vetter hadseregének segítségére, hogy Jellacic csapatait legyőzzék, ezzel szilárd bázist teremtve a Szeged környékén végrehajtandó magyar összpontosításnak. A menetben lévő csapatokat azon52 OL. 1848-49. H. 79. 6. k. és Közlöny 1849. ápr. 19-i és máj. 9-i szám. Karove kinevezésére Közlöny 1849/145. " Közlöny 1849/159. sz. Dembinski lemondására Dembinski Magyarországon 296. o. A hadműveletekre BRETT, i. m. III. köt. 117-124. o.
