Bene János: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). (Jósa András Múzeum Kiadványai 45. Nyíregyháza, 1998)

Hajagos József: A 28. honvédzászlóalj története

ahonnan a Tisza túlsó partjára, Alpárra kellett kiállítania előőrseit. Itt a zászlóalj március 2-ig maradt. A magyar főerők - a feldunai (Görgei), a felső-tiszai (Klapka), központi mozgó (Répásy) hadtestek - február végi ellentámadási kísérlete, az „importált" lengyel Henryk Dembinski altábornagy vezérletével kudarcba fulladt, mert február 26 - 27én Kápolnánál vereséget szenvedett Windisch-Grätz tábornagy főerőitől. A vereség következményeként a magyar hadtestek visszavonulni kényszerültek a Tisza mögé. Az elégedetlen tisztikar március 3-án Tiszafüreden Dembinskit elmozdította a fővezérségről és ideiglenesen Görgei Artúr vette át a helyét, mint rangidős tábornok, amiben közreműködött Szemere Bertalan kormánybiztos is. Dembinski fővezérségének utóéleteként került sor március 5-én a szolnoki ütközetre. Dembinskinek eredetileg az volt terve, hogy a gr. Vécsey Károly parancsnoksága alatt álló Bácskából kivont, illetve Damjanich csapataival elfoglalja Szolnokot, s ezzel erőinek a megosztására kényszeríti a császári hadvezetést, amely révén könnyebben vélt előrenyomulni a Miskolc - Gyöngyös - Pest útvonalon. A szolnoki hadműveletet a kápolnai vereség után sem állították le. Szolnokot a Karger-dandár védte, amelynek ereje (1 vadász-, 2 határőr-, 2 sorezredi zászlóalj, 8 század dragonyos, 12 ágyú) nagyjából 5000 fő volt. A császáriak a Tisza homorú kanyarívét is kihasználva, jól védhető hídfőállást építettek ki a Szolnokkal szemben fekvő szandai részen. Ezt kiegészítve megerősítették a szolnoki Tisza-partot is. A várost körülvevő sáncoknak csak a tervei készültek el. Északról a Zagyva hídjának éjszakai felszedésével, délről Tószeg felől pedig a tüzérség tevékenységét akadályozó fák kivágásával vélték biztosítani a várost. Nyugatról nem számoltak támadással, mert Abonyban állomásozott Ottinger vezérőrnagy 2 vértes ezreddel, 2 határőrzászlóaljjal és 6 ágyúval. Vécsey és Damjanich kombinált támadási tervet dolgoztak ki. Ennek értelmében Damjanichnak csapataival Cibakházánál át kellett kelnie a Tiszán, hogy oldalba és hátba támadja a Karger-dandárt. Damjanich csapatainak megérkezéséig Vécseynek saját erőivel le kellett kötnie a szandai hídfőben elhelyezett ellenséges csapatokat. A támadást március 3-ra tűzték ki, de a nagy köd miatt el kellett halasztani. Az újabb, március 5-re kitűzött támadást némileg módosítva kívánták megismételni. Damjanich csapatait Vécsey megerősítette 2 zászlóaljjal, akiknek a helyére a Tiszafüredtől délre álló Klapka-hadtestből rendeltek csapatokat. A 28. honvédzászlóalj március 2-án hagyta el Tiszasast és még aznap Cibakházára érkezett, ahol a Tiszán átkelve az éjjeli órákban tovább folytatta útját Szolnok felé. Az elhalasztott támadás következtében Damjanich serege a cibakházi híd és Tiszavárkony között táborozott le. Még március 2-án Rónay János hadnagyot a tiszaugi, a tiszasasi és az alpári malmok „leeresztésével" bízták meg. Ennek az lehetett a célja, hogy a magyar csapatok elvonulásával, ezek ne kerülhessenek egy esetleg erre portyázó ellenséges csapat kezére, s ne szolgálhasson számukra átkelési eszközként. Damjanich tábora március 4-én délután kezdte meg harcrendbe fejlődve előrenyomulását Szolnok felé, ahová reggel 7 órakor érkeztek meg. A támadást fél tízkor kezdték meg. A 3. honvédzászlóalj ellenállhatatlan rohammal elfoglalta a vasúti indóháznál felállított 6 ágyút, s a centrum többi zászlóaljával hátrálásra kény-