Bene János: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). (Jósa András Múzeum Kiadványai 45. Nyíregyháza, 1998)
Bene János: Szabolcs a honvédelemért 1848-49-ben
tátott, s ezeket a járásokban szétküldte. A „Polgári fölszólítás" utolsó fejezetei hazafias kötelezettségévé teszik Szabolcs megye fiainak a mozdítható nemzetőrségbe való jelentkezést: „...Nem hívunk mi benneteket idegen föld határain tékozolni a drága magyar vért, nem ellenség ellen kívánunk mi benneteket állítani, nem...csak arra szállítunk fel, legyetek őrállók a csend, a béke, a jó rend felett. Tűzzétek föl hát polgártársak fövegeitek mellé, a nemzeti szabadság, a jó rend, a polgári egyetértés három szinü szalagját; legyetek tagjaivá a nemzeti őrseregnek...." /s Péchy László alispánnak a hónap utolsó napjaiból kelt jelentéseiből tudjuk, hogy minden előkészületet megtettek a toborzáshoz, sőt március 30-án Nagykálióban már össze is írtak 157 helybeli és 120 mozdítható nemzetőrt, kiknek fegyverrel való ellátásához a Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottmány támogatását kérte. A megyében tapasztalható hangulatot pedig így értékelte: „...Egyébiránt a nép bár felfogásukat meghaladó s nekik hihetetlennek látszó események felett itt ott aggódik, s gyanakodik, a kissebb nemességnek némelly értetlenebb része régi szabadalmának csonkítása miatt idegenkedik, nyughatatlanság vagy éppen kitörés ez ideig nem történt, s ha a nemzetőrség...tekintélyes állásba helyeztethetik, reménylhetőleg nem is fog-"" A Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottmány április 8-án azonban csak anynyit tudott válaszolni, hogy a rendelkezésére álló fegyvermennyiség és lőpor a sorkatonaság számára is kevés, ezért az alispán a törvényhatóságon belül próbáljon fegyvereket szerezni. Az V. Ferdinánd által 1848. április 11-én Pozsonyban szentesített törvények egyike a nemzetőrségről alkotott XXII. törvénycikk volt. E törvény kimondta, hogy csak az a 20 és 50 év közötti férfi lehet nemzetőr, aki meghatározott vagyonnal (városokban és rendezett tanáccsal bíró községekben 200 pengő forint értékű ház, vagy föld, egyéb településeken fél jobbágytelek, vagy ha ilyen birtok nincs, akkor ott 100 pengő forint tiszta jövedelem) rendelkezik, nincs gazdái hatalom alatt. E magas vagyoni cenzussal próbálták a törvényhozók távol tartani a városi és falusi szegénységnek azokat az elemeit, akik éppen helyzetüknél fogva könnyebben forradalmasodhatnak, s fegyverrel a kezükben a rend és a béke ellen hamarabb felléphetnek. Ezt a látszólagos rendet és békét ugyanis számtalan ellentét feszítette: a felszabadított jobbágyság egyes rétegeinek elégedetlensége a felszabadítás mértékével szemben, a bocskoros nemesség felzúdulása, kiknek bár nemesi jogaik a népképviseleti választásokon megmaradtak, gazdasági téren azonban a felszabadított jobbággyal váltak egyenlővé, s részesei lettek a közteherviselésnek. Ezt azonban nem tudták elfogadni, hanem éppen e nemesség jobb sorban élő tagjaival kívántak egyenlővé válni, s amikor rájöttek, hogy a törvény erre nem ad módot, szintén az elégedetlenkedők közé sodródtak, s legtöbb helyen az élre is kerültek. Mindehhez járultak még a nagyszámú nemzetiségi mozgalmak is. Nem véletlen, hogy már 1848. április elején megszaporodtak a Közbátorsági 4 Hadtörténelmi Levéltár (a továbbiakban: HL.) 1848-49. évi gyűjtemény, 1848:52/2. 5 Országos Levéltár (a továbbiakban: OL.) Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottmány (a továbbiakban: MOIB.) iratai H. 1. 1848:114.
