Bene János: Huszonnégyes honvéd ek a Kárpátokban. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 42. Nyíregyháza, 1997)
végül egészségügyi problémaként jelentkezett az ivóvíz egészségtelen színvonala. Általában ennek a vidéknek a vizétől - kevés kivételtől eltekintve - kaptuk meg az „ukránkának" nevezett bélfertőzést. Kellemetlen jelenségektől kísért, súlyosabb esetben harcképtelenséget is előidéző járvány szerű betegség volt. Nagyon legyengítette a szervezetet. Végül pedig, de nem utolsó sorban az első vonal alakulatainál nem volt megoldható a tisztálkodás és a fehérneműváltás. Tartalék erővel nem rendelkeztünk az embertelen helyzetben lévő küzdő alegységeink leváltására, e fenti tevékenység elvégzését illetően. így enyhítendő mostoha sorsukon a mögöttük levő Swiety fozefben egy szükségszerű fürdőt létesített az ezredparancsnokság, ahová a harchelyzet alakulása szerint kisebb csoportokat, 30-40 embert vontak vissza tisztálkodásra. Tulajdonképpen fertőtlenítőállomásra lett volna szüksége az egész ezrednek, hogy a több hónapja tartó frontszolgálat alatt összeszedett élősdiek hadától megszabadulhasson. A védelmi harcok egyik jellegzetes mozzanatai voltak a mindkét oldalról megnyilvánuló kisebb-nagyobb erőkkel végrehajtott vállalkozások. Pintér Aladár vezérőrnagy kitünteteti a 12. gyalogezred hat katonáját. 58