Bene János: Huszonnégyes honvéd ek a Kárpátokban. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 42. Nyíregyháza, 1997)

kokkal, gödrökkel. Alig indultunk el erős tűz fogadott bennünket. Módosítani kellett az előrehaladás elképzelését, így a szakaszparancsnokokat összehívtam egy ilyen gödörbe. Ahogy fölálltam, egy akna csapódott a gödör szélére. A jobb kezem felső részén szakította föl a bőrt, két eret is felsértve. Nagyon erősen vérzett. Elkötöttem, de nem tudtam elállítani. Úgy emlékszem, hogy Aradi Tivadar tartalékos zászlósnak' adtam át a parancsnokságot, amíg a kötözőhelyen elkötik a vérzést. Nem tudták. Tovább küldtek Lanczynba. Nagyobb részben gyalog mentem, de szükség is volt rá, mert csak egy rövid szakaszon tudtam kocsira szállni. A vérzést kb. 21 óra körül elállította az orvos, majd megvizsgálva gyomrom, fogaim, súlyomat, (több, mint 10 kilót fogytam), tovább irányított Stanislauba, a hadikórházba. Mohácsy Ferenc tartalékos zászlós: Swiety fozef térségébe érve ezredünk támadó alakzatot vett fel, számítva az ellenséggel való közeli találkozásra. Támadási sávúnkat az igen változatos terep jellemezte. Egymástól távol lévő házak köztük horhosok, búzavetések, sík mezők, ligetek, erdők. Úgy vettük észre, a németek támadása kifulladt, ezért került sor a bevetésünkre. Menetből támadtunk, ennek hatására az ellenség pár kilométert hátrább vonult. Azután a szovjetek támadtak aknavető és tüzérségi előkészítés után. Kénytelenek voltunk a kiindulási helyünkre visszavonulni a nyílt terepről. Következő nap mi támadtunk. A nagykőrösi 6. gépvontatású tüzérosztály helyezkedett el mögöttünk és lőtte a támadást előkészítő össztüzet gőringjeivel." Vagy a tűzvezetéssel, vagy a lőelemképzéssel történhetett hiba, mert az első tűzcsapások bennünket értek. Nem győztük rakétajeleinkkel a tűz előbbre helyezését kérni. Közben esett az eső, a kötött fekete föld úgy és olyan mélyen elsározódott, hogy járni is nehéz volt rajta. Heroikus küzdelmet vállaltak a lövegek kezelői, amikor a tengelyig érő sárban, terpesztett talpszárakkal tűzkész állapotban tolták előre a páncéltörő ágyúkat, cipelték a gránátokat és tüzeltek. A hullámzó harcban a lövészekre megnyugtatóan hatott, ha velük egy vonalban látták a páncéltörő lövegeket. Tudták, hogy harckocsitámadástól nem, de ellenséges páncéltörő ágyúktól („a csim-bumtól")'" és a géppuskák tüzétől megvédjük őket. A sors fintora, hogy ugyanakkor mi voltunk a legvédtelenebbek, mert a mi harceszközünk nagy, szembetűnő és veszélyes volt. Támadásunk során több helyen találtunk a horhosok oldalába épített bunkereket. Eagerendákkal aládúcolt építmények voltak, némi védelmet nyújtva lakóiknak. Közelükbe érve kiszólítottuk a bentlévőket, hogy felemelt kézzel jöjjenek ki. 30-40-50 Aradi Tivadar (Cegléd, 1917. V. 14. - f) tartalékos zászlós. 1944 márciusától szeptember 16-ig a 21/111. zászlóalj egyik szakaszparancsnokaként teljesített frontszolgálatot. A doni hadszíntéren, 1942 júniusa és 1943 áprilisa között is a szerencsi zászlóalj kötelékében vett részt a harcokban. A 6. gépkocsizó könnyű tüzérosztály parancsnoka Mátyás István (Nagyenyed, 1894. XI. 20. - St. Louis, USA, 1973-) ezredes volt. 1944. április 1-én került ki a galíciai hadszíntérre. A 10.5 cm-es könnyű tarackokat nevezték „ Gőring tarackoknak." A szovjet hadsereg 76,2 mm-es hadosztály ágyúját és az 57 mm-es páncéltörő ágyúját nevezték el a magyar katonák „Csim-bum" ágyúnak. Nevét onnan kapta, hogy a nagy kezdősebességű lövedék becsapódását hamarabb lehetett hallani, mint az ágyú elsütésének hangját. 48