Bene János: Huszonnégyes honvéd ek a Kárpátokban. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 42. Nyíregyháza, 1997)

percekben, egy fa mellett állva, a másik oldalra, közvetlenül mellé becsapott aknától légnyomást szenvedett. A sebesült hátravonulók felemelték, segítve, hogy a kötözőhelyre vigyék, de erővel kitépte magát, a földön keresve a piros drótot (tüzér felderítő kábelét). Végül vissza tudták hozni. A háború után, Pesten értesültem róla, hogy megbomlott agyával szüleit, feleségét sem ismerte fel. Bacsó István tartalékos zászlós.' A visszavonulás alkalmával szenvedett légnyomást. Április 27. Az erdőbe visszaszorítva igen nehéz éjszakánk volt. Fáradt, éhes, ideges emberek, akik a tegnapi sikeresnek látszó támadás után, ezzel az óriási erőfölénnyel szemben, szinte csak puskákkal küzdve, csalódva, megtörten szétszór attak. Láttuk a szerencsétlen sérült bajtársainkat, akiken nem tudtunk segíteni. Az erdőben sokakban a félelem, a természetes élni akarás csak a minden áron váló menekülésben vélte megtalálni a lehetőséget. Magam is igen sok sebesültet láttam el, de sok esetben majdnem semmi reménnyel. A visszavonultak kisebb-nagyobb csoportokban, részben nem találva saját egységüket, a figyelőkkel, és a biztosítókkal indultak vissza. Ezt tettük mi is. Az eredeti egységemből és a hozzám rendeltekből kb. 90100 főt és talán 8-10 főt más alakulattól tudtunk összeszedni mint harcképeseket. Velünk volt még kb. 13-15 járóképes, valamint 4-5 lábsérült. Két nagyobb és egy kisebb csoportot alakítottunk, melyek önmagukban is szórtan helyezkedtek el. Lassan alakult ki ez az alakzat, de egymást figyelve két napig nem veszítettük el egymást. Nem keveredtünk közvetlen harcba, de váratlan rajtaütésben sokszor volt részünk. Hol kisebb katonai egységekkel, hol partizánokkal. Emlékezetes találkozásunk volt az első napon. Visszajövet a bal oldalunkon, hasonló csoport haladt velünk párhuzamosan. A bal oldalfigyelőink közül négyen feléjük mentek, kiabálva, hogy melyik alakulattól vannak? Nem válaszoltak. A mieink tovább közeledve ismét kérdezősködtek. Erre, a magyar egyenruhában és magyar fegyverekkel fölszereltek pár szót visszakiabálva azonnal tüzet nyitottak. Kevés lőszerünkből válaszoltunk, de a ránk lövők másik oldalán is észrevették, hogy mi történt és ők is lőtték a később oroszul kiabáló csoportot. Lassan visszahúzódtak, elmaradtak, de bennünk olyan bizonytalanságot keltettek, melyet különösen akkor, de soha nem lehet elfelejteni. Nyilván, vagy az elesettek, vagy mint később, mástól is hallottam, a fogságba esettek fölszerelését használták. Főleg partizánok voltak. Ez volt a legéletbevágóbb és legtisztességtelenebb katonai és emberi magatartás, melyet nem lehet megbocsátani, se elfelejteni. Váratlan fellépésük és a sebesültekkel való bajlódásunk miatt ismét megsebesült egyik szakaszvezetőnk és két honvéd. Április 28. A második nap végén ismét volt egy komolyabb csetepaténk. Hála Istennek, most veszteség nélkül. Az emberek azonban már idegileg és fizikailag is elfáradtak. Egyik részük ki is szorult oldalra, akikkel elveszítettük a kapcsolatot. Még mindig 35-40 fő maradt együtt, de a lábsérültek és a járóképesek közül 7-8 fő a másik résznél maradt. A szórvány lesipuskás lövésektől, melyeket már megszoktunk, nem keletkezett újabb sérülés. Április 29 • A harmadik nap hajnalán ismét erősebb rajtaütésnek voltunk célpontjai. Ekkor már valóban alig volt pár töltényünk a védekezésre. Ekkor úgy alakult a helyzet, hogy kényszerűen el kellett válnunk egymástól, amire a pillanatnyi helyzet Bacsó István (Kassa, 1913- ? ) tartalékos zászlós 46