Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

emelkedett a magasba. Hamarosan követte ezt egy, a szovjet oldalon. Öt-tíz percen belül az egész frontszakaszon minden lövöldözés megszűnt. Alig telt el egy negyed­óra, egy szovjet járőr ereszkedett le a hegyoldalban, s indult el a tanya irányában. Egyetlen lövés sem esett rájuk. Némák maradtak a német fegyverek is. Az orosz járőr munkáját lélegzetvisszafojtva figyelték mindkét oldalon. A katonák az asszonyt hordágyra tették, s a járőr a legszükségesebb holmival és a két gyer­mekkel elhagyta a tanyát. Később az egyik magyar katona úgy nyilatkozott, látta, hogy az egyik orosz katona a sebesült kutyát vitte az ölében. Sohasem tudjuk meg, hogy meghalt-e az anya. Talán ma is él valahol. Mindene­setre akkor szertefoszlott egy álom, az, amit egy-két napon át hittünk, hogy két hada­kozó között valaki békében megmaradhat. Egy nagy tanulság, hogy ott, ahol szántszándékkal osztják a halált, közel a véletlen pusztulás veszélye is. Bárhogy is van, ha időleges volt is, ez az asszony csiholt ki két szembenálló félből valami közös nevezőre hozott emberséget. Mennyivel szebb egymással szövetkezett tenyerek közt óvni, éleszteni az élet hal­vány lángját, szemben a lángok eltaposásával. Ma is sokat gondolok arra az asszonyra, s két gyermekére és arra a kis tanyára. Újra felderítői járőrszolgálatra megyek. A tüzérosztály-parancsnok a felderítő járő­römmel egy gyalogsági zászlóaljparancsokhoz irányít. Itt azt az utasítást kapom, hogy menjek ki az egyik századhoz, jelentkezzem a századparancsnok hadnagynál. A tartalékos hadnagy nagy szeretettel fogad. Mintha régen nem látott rokonok vol­nánk. Egyébként a gyalogosok mindig szívesen látják a tüzéreket, különösen akkor, ha módjuk is van a gyalogságság támogatására. Amikor este megérkezem, a századparancsnok már parancsot kapott a reggeli támadásra. Miként elmondta, a zászlóaljparancsnoknak részletes jelentést adott a helyzetről és jelezte azt is, hogy teljesen kilátástalannak tartja az elrendelt támadást. A parancs szerint a századnak el kell foglalni az előtte fekvő dombot, amelyen öt­hatszoros ellenséges erő helyezkedik el. Az ellenség igen nagy tűzerővel rendelke­zik. Erős a tüzérségi támogatása. A domboldalon több jól beállított gépfegyver várja az esetleges támadást. A kijelölt domb elleni támadás kész öngyilkosság. Különösen akkor, ha a gyalogos század létszámát nézzük. A hadnagynak már csak nyolcvan embere van. Egy töredéke ez a század eredeti létszámának, s abból a századból, amelyik megindult a frontra, már csak harminc katona maradt meg. Ha mindezt nem is nézzük, hetek óta, pihenő nélkül tartják az első vonalat. Az embereken a kimerültség jelei mutatkoznak. A zászlóaljparancsnok nem enged és nem mutat együttérzést. A németek kívánják a magaslat elfoglalását, és abban igazuk is van, hogy az ellenség a dombról messze belát az arcvonal mögé. így elsőrangú érdek a dombvonulat megszerzése. Éppen ezért a zászlóaljparancsnok nem is tesz kísérletet arra, hogy álláspontjuk, parancsuk megváltoztatására késztesse feletteseit. A zászlóaljparancsnok mondott egy-két elismerő szót is. A felső vezetés megbízik a században. Megoldott már a század nehezebb feladatokat is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom