Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

Kiderült, Mogyoróssy alezredes nem küldött, hanem magához vett. Kiválasztott ahhoz a 22. tüzérosztályhoz, amelynek parancsnoka lett. Nagy elismerés volt ez - akkor is, ha akkor ennek nem tudtam örülni. Újra a frontirányba menetelek. Szeptember 3-án a Plejszka torkolatánál aludtunk. Szeptember 4-én átmentünk a Légió-hágón és megérkeztünk Zielonára. A régóta hallott ágyútűz itt már nagyon erős és jól hallatszik a gépfegyverek, a kézifegyverek kattogása is. Tehát újra az első vonalban vagyok. Érkezésem után azonnal jelentkeztem a 22/2. üteg parancsnokánál Soóvári Ferenc százados úrnál. Sohasem volt felemelő érzés úgy kezdeni egy ütegnél, hogy az ember bejelenti: én vagyok a felderítőtiszt. Amikor Soóvári százados a kiesett tisztek helyett új tiszteket kért — a régi tisztek érdekében is - nyilvánvalóan jelentette, hogy többek közt hiányzik a felderítőtisztje. A régi tisztjei helyett majd ez kerül legtöbbször veszélyes helyzetbe. Soóvári százados éppen a lábát mosta, amikor fogadott. Ez a helyzet feloldotta a kínos formaságokat, közvetlenné tette a bemutatkozást. Azonnal láttam, hogy Soóvári százados nemcsak jó katona, hanem nagyszerű ember is. Ami közvetlenül engem érdekelt: közölte, hogy nála a tisztek felváltva mennek felderítőbe, és nem állandóan egy, addig amíg él. A 22/2. üteg tisztikarában szolgált Tóth Zoltán hadnagy is, akit mint orvostanhallgatót is jól ismertem, s akinek az édesapja Szabolcs megyében megyei főjegyző volt. Ide került Hagymássy Jóska, itt szolgál Magyar Gyuszi, mindketten karpaszományos őrmesterek. Az utóbbitól Nadwornánál váltunk el, amikor vakbélgyulladás gyanújával hátra szállították. Az ütegben szolgál Pócsi László őrmester is, akit még tényleges katonai szolgálatom ideje alatt ismertem meg, bár nem egy ütegben szolgáltunk. Itt találkoztam újra Soós Márton hadnaggyal. A társaság tehát jó és jók a lövegeik. Négy tíz és feles Gőring.