Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

azonban a hívás nem sikerül. A szovjet tüzérség újra szétlőtte a kétszer is megjavított távbeszélővonalat. A tüzelőállásnak szánt felhívás egyébként is elkésetten érkezett volna meg, mert a rohamozó szovjet gyalogság már túlhaladt a tüzelőállás vonalán. Arra nem fordítottak időt, hogy a zsákban rekedt tüzelőállással bajlódjanak. A szovjet katonák úgy viselkedtek, mintha a tüzelőállással nem is törődnének. Jól tudták ők is, a formális kézrátétel csak időhúzás, ez nem változtat a tényleges helyzeten. A lövegek és a kezelőszemélyzet fogságba került. Kiss Sándor, miután a főfigyelőt elhagyta, sietett hátra hogy az általános, fejvesztett menekülés előtt összeszedje az ütegét. Arról, amitől félt, a mozdonyállásban értesült. A tűzlépcső elveszett, megszűntünk tüzérek lenni: nincs már ágyunk. Közvetlenné vált a veszély: a menekülés során összegfogdosott gyalogosokkal együtt a tüzéreket is bevetik az utóvédharcba. Huszár László zászlóalja tehát nem tarthatta egyedül az első vonalat. Huszár László már nem fordíthatta meg a visszavonuló katonáit. Egyre törekedett, a visszavonulás legalább rendezett legyen. Ez sem nagyon sikerült. Erkölcsileg is összeroppant az egész arcvonal. Ekkor jutott eszébe Huszár Lászlónak, hogy az ő biztatására tartott ki az üteg tüzelőállása, maradtak helyükön a lövegek, amelyek most már elvesztek. Azonnal előhozatta a lovát, felült rá és már vágtatott is vissza torony irányban. Egyetlen fegyver volt a kezében, a lovaglókorbács. Egy-két katonája Huszár László után ugrott, hogy visszatartsa. - Őrnagy úr, nem lehet segíteni rajtuk, a szovjet katonák már régen elfoglalták a területet. - Törődjetek a magatok dolgával, legalább itt tartsatok ki, amíg visszajövök. És Huszár László a rohamozó, előrenyomuló szovjet katonák között rajta-rajtában közelítette meg és érte el a tüzelőállást. A meglepett tüzérekkel felcsatoltatta a lövegeket a mozdonyra és a négy löveggel megindult visszafelé. Csodával határos módon kivágta magát. A lövegek csatlakozhattak Kiss Sándor visszavonuló ütegéhez. Magam is nemegyszer tapasztaltam, hogy a szovjet katonák kímélik az emberi életet. Bátran törnek előre anélkül, hogy útjukban emberi életek megsemmisítésére, vagy akár az ellenség megsebesítésére törekednének. Ezzel magyarázható, hogy a szovjet katonák nemegyszer támadás során a velük szinte egy vonalban menekülő ellenséges katonákat sem bántották. Különösen nem a magyarokat. Ezzel magyarázható Huszár László sikere, akit egyébként szovjet tisztnek is nézhettek, mert sapka nélkül volt, és poros egyenruhájában a magyar jelzések alig voltak láthatók. Egyébként is, melyik szovjet katona gondolhatta, hogy egy magyar tiszt, józan ésszel, a rohamozó szovjet katonák mögé vágtat. A fogatos tiszt már korábban, az üteg mozdonyállásában öntevékenyen kiadta a parancsot a menetkészültségre. A tüzérek siettek is, ahogy tudtak, de Kiss Sándor megérkezésekor még pánik hangulat uralkodott. Mindenki legszívesebben a fegyverek, felszerelési tárgyak összeszedése nélkül menekült volna. Első vonal már nincs, nincs gyalogság sem, amelyik védelmet adhatna. Talán másodpercek kérdése és a szovjet gyalogság eléri a mozdonyállást is.