Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

nem tudnak egymásról. Egyetlen vigaszuk, összekötő kapcsuk: naplemente után ugyanazokat a csillagokat látják az égen. Talán meg is beszélték az elváláskor: minden este 9 órakor egyszerre nézünk fel az égre. És a minket összekötő csillagfény köszön vissza ránk. A leveleket el lehet tenni. A csillagnézéseknek nincsen írásos nyoma. Június 25-, vasárnap. Találkoztam Soós Gyugyuval, a húga a húgommal egy iskolába járt. Nekem gyermekkori játszótársam. Gergelyfi ezredes segédtisztje. Szemrevételezésre mentem Kiss Sándorral, Jóny Viktorral és Kovács főhadnaggyal. Útközben találkoztam Göttmann Ferenc századossal. Június 27-én híre jár, hogy Markóczy vezérőrnagy, hadosztályparancsnok szemlét tart. Június 29-én Ternegg altábornagy (a Ternegg műszer feltalálója) tekintette meg a tüzelőállásunkat és kitüntetett több lövegkezelőt. Visszavonom, amit kezdetben mondtam. A fronton is érhet valakit jó hír. Miként engem. De hozzá kell tennem, hogy a frontra érkezett jó hír kétszeres fájdalmat okozhat. Gyermekem lesz és nem láthatom! Ha igen, ki tudja mikor, de lehet, hogy soha. A jogszabály szerint szabadság illetne meg. Meg is ígérték a szabadságot, de az - legalábbis egyelőre - a holdban van. Szmolenszk körül hatalmas szovjet támadás indult. Senkit sem lehet nélkülözni. Vasárnap délelőttönként elmélkedésre ülök össze a legénységgel. Szeretnék a fiúknak lelki támaszt adni, de nem megy. Sokan elkeseredettek, s mit kezdenek a fellengzős szavakkal, amelyek engem sem győznek meg. Hiába figyelmeztettem az üteg tagjait, hogy menetelés közben ne igyanak vizet, nem hallgattak rám. Jóformán az üteg minden tagja ukrán betegségben szenved. Nekem semmi bajom. Hiába minden tisztálkodás, tele vagyunk tetűvel. Ez a háziállatnak nem nevezhető háztáji vadállat szinte kiirthatatlan. És súlyos veszélyt jelenthet. Mint ahogy nem is messze tőlünk felütötte fejét a flekktífusz. Főleg a gyalogság körében szedi áldozatait. De ezt a betegséget nem lehet leállítani. Megy tovább és fenyegeti a tüzéreket is. Mikor Nyíregyháza helyőrségében jegyzőkönyvileg átvettem minden alkatrészeivel együtt a négy löveget, az anyagraktáros őrmester bevallotta, becsapott. Az úgynevezett kellékek közül sok hiányzik. A kellékek helyett adott viszont tanácsot. Éppen ezért nem is kell megijednem. Az első csatanapon készítsek jegyzőkönyvet és mint háborús veszteséget írjam le a hiányzó anyagot. A szmolenszki támadás rezgéshulláma hozzánk is elért, ezt felhasználtam és a jegyzőkönyvet elkészítettem. Bár egy kicsit későn jutott eszembe ez az irodai munka, de jobb későn, mint soha. Elképzelhető a tüzérosztály-parancsnokság csodálkozása, amikor csataveszteség címen tudomást szerzett tartalékcsapszegek, 98 mintájú rugók, fogantyúk, zsinórok, kenőzsiradékok stb. pusztulásáról. A szerelékes ládákba behatolt gránátszilánkok válogattak? (Nem kérdezték meg, hogy az ellenség honnan támadott, kérdés nélkül pedig nem adtam további felvilágosítást. Egyébként azóta a jegyzőkönyvek is elvesztek. A lövegekkel együtt. Na, meg odaveszett az egész akkori hadsereg.) Nem mintha nem érhetett volna minket ilyen veszteség. Mint ahogy ért súlyosabb