Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

művész utolsó visszafordulása, leheletnyi ecsetvonása, gyöngéd vésése tett halhatatlanná egy művet. Augusztus 17-én összeszedjük a holminkat és felkészülünk az indulásra. A szomszédos sátor tisztjei is elkészültek már, a csomagjaik mellett várják az indulási parancsot. Ekkor az egyik főhadnagynál feszes, katonás mozdulatokkal jelentkezik egy zászlós. - Főhadnagy úr, eljöttem a jelentésért. - Én nem tudok semmiféle jelentésről - válaszolja a főhadnagy. - Főhadnagy úr, megkaptad a felhívást. - Én nem tudok semmiféle felhívásról. - Elnézésedet kérem, főhadnagy úr, meg kellett, hogy kapjad, nézd meg a csomagodban. - Hol nézzem meg, ha szabad kérdeznem? Az egész pakkom befér a tenyerembe. Egyébként is miről és miért nekem kell jelentenem? A sátorban nem én vagyok a rangidős. - Főhadnagy úr, ez már nem az én dolgom. Nem rám tartozik, hogy miért tőled kérnek jelentést. Mindenesetre a legnagyobb sajnálatomra a válaszodról a felettes parancsnokságot tájékoztatnom kell. - Zászlós úr, tájékoztasson azt, akit akar, engem nem érdekel, én hadifogoly vagyok, engem semmiféle katonai felügyeleti, szolgálati munkára nem lehet kényszeríteni.... A főhadnagy feje már rákvörös, valószínűleg a további válaszában súlyosan meg is sérti a zászlóst, de észreveszi, hogy valaki a zászlós háta mögött nyugalomra inti. Az illető a zászlós és a saját fejére mutogat. Félreérthetetlenül jelezte, hogy a zászlós megzavarodott. A főhadnagy elszégyellte magát. A zászlóst megsajnálta és most már udvarias hangon folytatta. - Kérlek bocsássál meg a viselkedésemért. A jelentést elkészítem és közvetlenül magam fogom elvinni az illetékeseknek. - Főhadnagy úr, örülök, hogy megértettél! Be kell látnod, az én megbízatásom nem könnyű feladat. Ezt követően a zászlós feszesen szalutált és elment. Én is most tudtam meg, hogy ez a szerencsétlen fiatalember már hetek óta jelentésekért járja körbe a tábort, sokan már ismerik és türelmesen fogadják. A zászlós egy helyen elmondta, hogy szomorúan tapasztalja a hadifoglyok fokozódó idegkimerültségét. Amikor jelentkezik valahol, először mindig idegesen fogadják. Csak azt követően lesz mindenki barátságos vele, hogy megismerik.