Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

A németeknek megvolt az az erénye, hogy a különböző csapattestek katonái is hamar egymásra találtak. Azok, akik a délután folyamán éhségtől gyötörtén, halálos fáradtan, éppen hogy beestek a fogolytábor kapuján, ugyanaznap este a tábor egyik sarkában már tömörültek. Rövid időn belül felharsant az énekük, megalakult az egymásra talált németek dalárdája. Több magyar alakulat parányi töredékével találkoztam. Ennél-annál az ezredes továbbra is ezredes maradt, segédtiszttel, személyes szolgálatára rendelt katonával. Nem egy ezredes fegyelmet tart, úgy, mintha az alatta szolgáló ezred csak Csipkerózsikaálmát aludna, s sohasem lehetne tudni, hogy mikor vezetik elő az ezredes lovát, fújják meg az ezredkürtöt. Csakhogy a beosztottak pontosan tudják, hogy mi a valóság és mi az álom és mind terhesebb nekik a létalapját vesztett szolgálat. Idők folyamán a kezdődő visszafeleselések a szolgálat nyílt megtagadásához vezetnek. A végén széthull a csoport. Azért ez nincs mindenütt így. Egy-egy kiváló ezredes (alezredes, őrnagy, százados) mint irányító ész tartja meg vezető szerepét és más katonai alakulat katonái is szívesen csatlakoznak a bűvköréhez. Esténként meghallgatják a helyzetelemzését, kikérik a véleményét, időnként, szükség szerint felkérik, hogy közvetítsen, az amerikai katonákkal vegye fel a kapcsolatot. Egyes vezérkari tisztek - nagyszerű nyelvtudásukkal, kiváló felkészültségükkel sokat el tudtak érni a táborvezetés irányában. Később hivatalosan is megbízták őket az amerikaiak, hogy egy-egy táborcsoport vezetői legyenek. Amikor egy kevés ruhaszállítmány érkezett a táborba, a magyarok részére biztosított ruhák kiosztását B. ezredesre bízták. Ő egy bizottságot alakított, hogy igazságos legyen az elosztás. Az elbírálás során még hozzám sem ért a bizottság, már gazdára lelt minden ruhadarab. Bántott a dolog, az ezredes elé álltam. Megmutattam a pókháló vékony és egy nagy lyukkal éktelenített nadrágom, amelyet a frontra menetelemkor kaptam és másfél éve hordok. B. ezredes együttérzett velem, de mit tehetett mást, csak tanácsot adott: tegyek nadrágomra foltot. Persze a foltnak valót csak a nadrágom hátsó részéből vághattam volna ki. Olyan hírek járják körül a tábort, hogy máshova visznek. Minden valószínűség szerint megindulunk végre kelet felé. Már csak azért is örültünk a távozásnak, mert az itteni fogolytartó katonák nagy részének az irántunk érzett gyűlölete nem csökkent. Abból, amit a németeknek szántak, nekünk is adtak. Egy alkalommal, napi sétám során csoportosulást veszek észre. Főleg német hadifoglyok, egy, a kerítésen túl álló amerikai katonával beszélgetnek. Az amerikai katona jól beszél németül. A szülei Németországból vándoroltak ki. A vér nem válik vízzé, az amerikai katona lelke áthajlik a kerítésen. Vigasztalni próbál. Vége a háborúnak, béke lesz, a népek nem fogják gyűlölni egymást. A nagy összetartó erő az Egyesült Államok lesz. Összehozza a németeket még a franciákkal is. A jelenetet váratlan esemény zavarja meg. Mind jobban hallható zakatolást hoz felénk a hajnali szél. Vonatszerelvény közeleg, majd az vágtat el a fogolytábor mellett. Németországban fogságba került és felszabadult franciákat szállít vissza Fran-