Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

Gyakran fülembe cseng az egyik hadifogoly megállapítása: „mindenki a saját egészségére gondol, pedig itt az egyes egyedek mellett létezik a nagy egység, a tábor is, a tábor egészsége - ennek függvénye lehet az egyes sorsa is." Lehet, hogy már megnyílnának a tábor kapui, amikor kitör egy, az egész tábort érintő járvány. Ez rázárhatja a kaput nyolcvanezer emberre. Hírlik, végre számba vesznek. Akkor sem lesz még nevünk, de legalább számot kapunk. Nem úgy hívnak vagy küldenek (let's go), hogy „jöjjön már", „miért nem megy". Pontosan megjelölhetik: jelentkezzék az ötvenhármas, eltemették a nyolcszáztizenhatost, elhurcolták a táborból a nyolcezerkettest. Mert vannak elhurcolások is. Időnként végigfésülik a tábort, hogy ennek eredményeként egy-egy embert kivigyenek a táborból. Elsősorban a németek közt kutatnak, de megvizsgálnak másokat is. Végignézik az elkerített karám minden zugát, mert kegyetlenkedő gonosztevők, háborús bűnösök más népek fiai közt is vannak. Azoknak sem kellemes ez a végignézés, megszemlélés, akik becsületesek maradtak, semmit sem követtek el. Lefegyverezve, elpiszkolódva, éhesen, úgy állunk ott a vizsgálódó szemek kereszttüzében, mint a vevők előtt az állatok a hetivásáron. Az emberben ágaskodik a még megmaradt önérzet. Az ilyen váratlan megszemlélések nagyban csökkentik a lehetőségét, hogy a keresett személyek kereket oldjanak. Jóformán minden alkalommal ráismernek egy-egy körözöttre, s azt kiemelik a tábor lakói közül. Meggyőződésem szerint azonban éppen a legnagyobb vadakból sokan kicsúsznak az üldözők kezeiből. Az emberek tízezreinek sokaságában nem is nagy fegyvertény az elrejtőzés. A menekülők is körbejárják a tábort a keresők előtt, nem is kell nagyobb menetsebesség, mint amennyi a keresőké. Az egyik, mindig kesernyés hadifogoly jót nevet az ilyen lázas kereséseken. - Azt hiszitek, hogy mindenki, akit elvisznek büntetőtáborba kerül? Vagy bevágják egy börtönbe, hogy ott várja a végzetét? Naiv gyermekek vagytok. Megverve, szétszórva is működik az ellentábor. A szabadlábon lévő nácik benyúlnak a táborok mélyébe és kiemelik a sorstársaikat. Megmentik őket. Nemcsak azért, hogy segítsenek rajtuk, jól tudják, hogy ezeknek kettős szerepük lesz. Nemcsak vádlottak lesznek. Tanúként is kihallgatják őket. Szavuk, vallomásuk eldöntheti az ő sorsukat is. Megdöbbentett ez a megállapítás. Az, amit az arcomról leolvasott, még jobban megnövelte a szónok fölényérzetét. - Drága fiam, nem hallottál még az összeköttetésről, protekcióról? Behatol az még a pokolba is. Ez a tábor sem ment tőle. Gazdag arisztokraták, pénzmágnások egyetlen fiúcskája is idesodródhatott és a lakatokat nem csak a kulcs nyitja. Éppen azért, mert itt a sárban olyan egyelők vagyunk, idő előtt elviszik őket, s már akkor megkezdik az ápolásukat, amikor a te egészségedet még két kézre fogott kalapácscsal egyengetik. Az ilyen károgó embert legjobb messze kikerülni. De az, amit elmondott, vitriolként fut végig az ember lelkén. Igen, anyaszült lemeztelenítésünkben sem vagyunk