Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

dóka annak, hogy mint törzstiszt kíméletes bánásmódban részesüljön. De az amerikaiaknak, akik a jogtiprások ellen fogtak fegyvert, ismerniük kell az ártatlanság vélelmét. Hátha éppen ez az ezredes mindvégig becsületes maradt, s joggal igényelheti a nemzetközi jog betartását. De ha nem is nézik a rangját, eltérő bánásmódot érdemelt volna az életkora. Legtöbb fogolytársánál húsz-harminc évvel volt idősebb. Május nyolcadikán továbbszállítottak Langenzenbe. Itt sem volt különb állapot. A dróttal elkerített puszta legelőn hatvanezer hadifogoly szorongott. Napi egy alkalommal már kaptunk egy csajka tejben főtt zabpelyhet. Valami kevés ivóvizet is kaptunk, de mosakodásra már nem jutott. Azt el is tiltották. Ennek ellenére másképp látjuk a világot. Végre elállt az eső, kisütött a nap. Déltájban szinte ontotta a meleget. Levettük a majdnem két hét óta hordott benyirkosodott szennyes ruhaneműinket. Ma már nem tudnám megmondani, hogy Harmath Gyulával honnan szereztünk egy kis fadarabot. Ennek segítségével, hosszú órák türelmével, kivágtunk magunknak egy-egy teknőt. Már előre örültünk a pillanatnak, amikor lefekhetünk végre a földre. Feltéve, ha addig az alaposan felázott talaj megszárad. A latrina itt sincs távolabb a legközelebbi foglyoktól másfél méternél. Az itt tartózkodók hogy bírják elviselni ezt a szörnyű bűzt? Nincs olyan másodperc, hogy harminc-negyven hadifogoly ne használná e félre nem eső helyet. Sok közülük beteg s a WC körül eldobott hulladék, papír, komolyan veszélyezteti a közelben tartózkodók egészségét. Csak itt ne legyen az ember beteg! Orvos, orvosság közel-távolban nincs. Az ember csak természete erejében bízhat. Ha az felőrlődött, az ember megbetegedett, akkor segítség nincs. Pusztulása nem is fáj senkinek. Itt még számba sem vették a tábor lakóit. Ha valaki meghal, mondjuk úgy, hogy elhull, nem veszteség, nem hiányzik. Nem is felel érte senki. Az előző táborban érzett elhagyatottságból okulva, Gyula barátommal igyekeztünk úgy elhelyezkedni, hogy közel maradjunk a magyar katonákhoz. A németek már a korábbi táborhelyen is tömörülni igyekeztek. Már amennyire erre módjuk lehetett. Az ember nem tudhatta, hogy mikor kerül egy katonai ruhába bújtatott gengszter közvetlen közelébe, aki az éjszaka folyamán kirabolja, védekezése esetén meg is öli. Olcsó itt az emberélet. Egy német hadnagy csak két napja fogoly, így sok hírt hozott a külvilágból. Németországban összeomlott az állami élet. A német társadalom felbomlott. Mindenki önmagában, önmagának él, szükségleteit úgy biztosítja, ahogy tudja. A korábbi államélet gonosztevői, politikai kalandorai mint a sarokba szorult vadak a mind jobban szűkülő körben fel-alá futkároznak. Ki itt, ki ott rejtőzik el. A katona civil, a civil katonai nahát ölt, hogy mint hadfogoly tűnjön el a szemek elől. Nem egy nevet cserél, az arcát felismerhetetlenné teszi, hamis okmányokkal old kereket. Miután egy idegen okmány életet menthet, egyesek annak megszerzéséén rabolnak, ha másként nem lehet, képesek életet is kioltani. A hadnagy kimondta a végkövetkeztetést: senkiben sem szabad bízni, minden személyes tárgyat két kézzel kell fogni, s akinek esze van, nem gondolkozik. Legalábbis egyelőre nem.