Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

Amerikai harckocsitámadás látványa. Fogságba esés elhelyezhetetlen százezrekkel. Freyung, Janshof, Langenzen. Legelőn, drót mögött, esőben, szabad ég alatt Május elsején motorzúgásra riadtunk. Mi lehet ez? A németek vonulnak vissza és a mi hegyünkön foglalnak állást? Vagy az amerikaiak, angolok közelednek? Az alakulatunknál szolgáló tisztek feleségei valósággal pánikba estek. Utolsó értékeikért vagy csak könyörgésükért ruhát szereztek a tanyasiaktól. Parasztasszonyoknak öltöztek fel. A katonák mindent elkövettek, hogy minél kevesebb tárgyon maradjon nyoma a kincstári jellegnek. Egy ilyen nagy alkulatot nem lehet észrevehetetlenné tenni, az azonban biztos, hogy minden, aminek katona jellege volt, elhalványodott. Megtudjuk, hogy a tőlünk északra fekvő völgyben amerikai páncélosok közelednek. Páran azonnal olyan álláspontot kerestünk, ahonnan jól lehetett látni az országutat és az alattunk elfekvő helységet. (Talán Rohrbachot.) Az amerikai páncélosok húsz-harminc kilométeres óránkénti sebességgel közelednek a községhez. A helységet a németek már kiürítették, csak két német gyalogost látunk a helység nyugati bejáratához közeledni. Azt, hogy mit visznek magukkal, nem tudjuk megállapítani. A két német katona a helység nyugati végén, a szélső ház mellett, az országúttól egy-két méter távolságra egy könnyű géppuskát helyezett el. Majd mellé hasaltak és válták az amerikaiakat. Százötven méter sem lehetett az első páncélos és a németek között, amikor a német katonák leadták az első sorozatot. Kárt nem, de annál nagyobb pánikot okoztak. A harminc-negyven páncélos, amelyet a hegyvonulat nem takart el, úgy, ahogy volt, egy helyben megfordult és anélkül, hogy egyetlen lövéssel viszonozta volna a tüzet, visszavonult. Rövid időn belül már egyet sem láttunk, eltűntek a hegyvonulat mögött. A két német, úgy, mint akik jól végezték a dolgukat, feltápászkodtak, keresztülmentek a helységen és a keleti végénél elhagyták. Őszintén szólva, nem akartunk hinni a szemünknek. A falu (városka) tehát üresen várja a bevonulókat. Csakhogy az nem olyan egyszerű, mint ahogy azt az ember elgondolja. Kb. háromnegyed óra telt el, amikor újra halljuk a motorzúgást és újra meglátjuk az amerikai páncélosokat. De most már nem az országúton, hanem a terepen. Egy nagy félkörben legalább hetven-nyolcvan közeledik a helységhez. Majd gyalogsági erőt veszünk észre. Kb. egy zászlóaljnyi. A helység északi határán húzódó erdőt szállják meg. Nem fér hozzá kétség, támadásra készülnek. A helyi lakosok, ha tudnák, hogy mi készül, valószínűleg nem is fehér zsebkendőt, hanem fehér lepedőt lobogtatnának a templom tornyából. Miután ez elmaradt és a németek nem jelezték, hogy távoznak, kb. három-négyszáz méter távolságból az amerikai páncélosok valósággal gránátzáporral árasztották el a falut.