Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

szedre ébredek. Egy első vonalban kint felejtett és negyven főre leapadt gyalogos századot hoztak vissza pihenőbe és helyezték el a termünkben. Nagy lármával jöttek. A századparancsnok, egy hadnagy, rájuk is szólt: fiúk, ne lármázzatok, legyetek emberek. A figyelmeztetés használt, amennyire lehetett, igyekeztek csendben lefeküdni, de a félhomályban hol itt, hogy ott estek át az alvó katonák lábain. Egyeseknek nem is jutott hely. Ezek - feledve minden figyelmeztetést - meglehetősen hangos káromkodással hagyták el a helyiséget. Újabb fél óra és újabb lármára riadok. Sebesülteket hoztak, szanitécek költögetik a katonákat, adjanak helyet a sebesülteknek. Újabb párbeszéd üti meg a fülem. - Ne költsd fel ezeket, most váltották le őket, nemrégen feküdtek le. - Hely kell! Annyi a sebesült, nem tudjuk már őket hova vinni. Ezek meg itt kicsodák? - Hadd azokat is! Azok meg tüzérek. - Na és, mit számít, ha tüzérek? - De tisztek. Azok is most érkeztek. - Most érkeztek és máris alszanak? - Nem lehet őket használni, valami baj van a lövegeikkel. - Akkor vessék be őket gyalogosoknak. Majd megismerik a Magyarok Istenét! Igen, ez másoknak is eszébe jut majd. De a lövegeinkről hogy terjedhet el ilyen gyorsan egy hír? Nem tudok többé elaludni. Pedig ahogy hajnalodik, mindig több hely lesz a teremben. A pihenőre hozott századot is riadóztatják és elviszik. Bizonyára betört valahol az ellenség, s minden erőre szükség van. Mérhetetlen sűrű szitkozódások között távoznak el. Újra nyílik az ajtó. Valaki bekiált, megkérdezi, hogy itt alszik-e dr. Kiss Sándor főhadnagy, ütegparancsnok. Nem, Kiss Sándor sem alszik. Azonnal felugrik, megkérdezi miről van szó. Közlik vele, hogy azonnal jelentkeznie kell a hadosztály-parancsnokságon. Kiss Sándort - miként később elbeszélte - maga a hadosztályparancsnok fogadta. - Főhadnagy úr, azonnal szedje össze az ütegét és haladéktalanul induljanak Sztaniszlauba. Az ottani hadosztályparancsnok már hetek óta kér egy tüzérüteget. A felsőbb hadvezetés elrendelte, hogy adjak át egyet. Az, hogy miből, nem érdekli. Most önök kapóra jöttek. - A tábornok úr tudja, hogy az ütegem... - kezdte volna Kiss Sándor. - Igen, tudom - szakította félbe a vezérőrnagy - Az ütege fél értékű. Vagy annyi sem. De nekem ugyanúgy az volt, mint amilyen a másik hadosztálynak lesz. Siessen, ha ki akar jutni, ha még el kívánja érni Sztaniszlaut. - Sztaniszlauban kinél jelentkezzem vezérőrnagy úr? - A hadosztályparancsnoknál vagy a hadosztály-tüzérparancsnoknál. Kiss Sándor megkövülten hallgatta végig a felelőtlen parancsot. Távozóban figyelmeztette a vezérkari százados, hogy a szovjet csapatok felzárkóz-