Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

Érthető, a szovjet tüzérség és a gyalogsági aknavetők lövedékeikkel valósággal elárasztották a várhegyet. Jóformán nem volt olyan másodperc hogy ne csapódott volna be egy lövedék, de a legtöbb esetben szinte egyszerre több helyről hallatszott a robbanás és ugyanabban a pillanatban több helyen borult ködbe a becsapódás egy-egy helye. Isten vagy a sors különös kegyéből a becsapódásokból viszonylag kevés jutott a fennsíkra, a becsapódások az innenső vagy a túlsó oldalon vágták fel a hegyoldalt. Tőlünk kődobásnyira is sok lövedék vágódott be, de közvetlen veszedelmet egy sem okozott. Amivel szemben nem segít a leleményesség, óvatosság, rátermettség, furfang. Kiszolgáltatottnak éreztük magunkat. Innen a hegyről az éjszaka beálltáig még elmenekülni sem lehet. Mindkét hadsereg katonái farkasszemet néznek egymással. A síkságon mindkét oldalon mozdulatlanságra vannak kárhoztatva a gyalogosok is. A gyalogsági fegyverek, a gépfegyverek állandó csattogása, kelepelése jelezte, derékmagasságban egy élőlény sem mozoghat a terepen. Legalábbis addig, amíg a gyalogsági fegyverek lövedéke elér. Egy fej felemelése is végzetes lehet. Régen nem vártam annyira a naplementét, mint ezen a napon. Huszton is egy napig tartott a tüzes bál. Az éj leple alatt összeszedelőzködtünk és vonultunk tovább. Másnap már Nagymuzsaly

ban mentünk tüzelőállásba. Most is a tüzelőállásban kezdem, majd felmegyek a főfigyelőbe. Közben jönnek a rémhírek, amelyek most már újra meg újra valósnak bizonyulnak. Értesülünk arról, hogy a szovjet csapatok elérték Kisvárdát. Ha ez így van, már csak Csaptól északra lehetne még nyugatra vonulni. Gyakorlatilag már foglyok vagyunk. Az ezt követő napon Gemzsére hátrálunk és egy gróf Gyulay-tanya területén megyünk tüzelőállásba. Gemzsére már pánikszerűen vonultunk vissza. Hogy a tüzérség kellő időben támogatni tudja a visszavonuló gyalogságot, rajta-rajtában vágtatok hátra, hogy megfelelő tüzelőállást szemrevételezzek. Mindjobban tapasztalható a felső vezetés kapkodása. A harcok, események irányítói a szovjet vezetők. Kétségbeesetten igyekszünk kivédeni a váratlan csapásokat. Tartósan ez azért nem remélhető, mert itt az Alföldön mindjobban kibontakozik a szovjet csapatok számbeli és technikai fölénye. Nem annyira védekezünk, mint inkább kisiklani igyekszünk az átölelésből, bekerítésből. Menekülésszerűen érjük el Kisvarsányt. Levegőben a pánik. A szovjet katonák több helyen áttörték, szinte darabokra tördelték a vonalunkat, ha egyáltalán volt ilyen. A gyenge fegyverzettel ellátott gyalogság fejvesztve menekül. Tass főhadnagy a maga szakaszán géppisztollyal próbálja visszatartani a menekülőket. Azt lehet mondani, hogy a tüzérség támogatása nélkül felbomlott, menthetetlenül elveszett volna a hadosztály. Dóczy százados, ütegparancsnok vezetése alatt a három üteg összpontosított tűzzel nyújt fedezetet a gyalogos erők hátának. Egyetlen utolsó lehetőségünk marad a menekülésre: át kell szelnünk Szabolcsot, túl a Tiszán el kell érnünk a tokaji hegyláncot. A Tisza túlsó oldalán vehetünk talán egy-két lélegzetet. De hogy jutunk oda? Már napokkal ezelőtt hallottuk, hogy a szov-