Katona Béla: Szabolcs-Szatmár-Bereg irodalmi topográfiája 2. Ajaktól Zsurkig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1996)
alatt lángba borult, s a pánikba esett közönség nagyrésze — egymást letiporva — a tűz martaléka lett. A tűzvészben nemcsak a helybeli ifjúság, hanem a környező községek fiatalságának egy része is odaveszett. A helyszínen 288-an haltak meg, 24en pedig később haltak bele égési sebeikbe. A tragédiának óriási sajtóvisszhangja volt. Móricz Zsigmond terjedelmes tanulmányt írt az esetről a Nyugat 1910. április 16-i számában. írását gyakran riportként emlegetik, valójában azonban egyáltalán nem riportról van szó. Móriczot megdöbbentette szűkebb hazájának tragikus eseménye, de nem tudósítást írt a tűzvészről — nem is járt akkor Ököritón —, hanem a társadalmi motívumokat, a falu elmaradottságának okait, s a felelősöket kereste. A nagy tűz emléke később A fáklya című regény zárófejezetébe is belekerült. Az egykori csűr helyére ma emlékoszlop figyelmeztet. A rávésett vers nem igazán költői mű, a dátum és az áldozatok száma azonban hiteles: 1910. március 27. 312 halott. Lásd még: Tiszacsécse, Túristvándi, Milota, Szakoly, Nyíregyháza, Laskod, Tiszatelek, Szabolcs. Irodalom: Fülöp János: Visszatérni jó. Bp. 1962. Erdélyi Béla: A nagy tűz. Kelet-Magyarország, 1971. március 28. Horváth Marianna: A szatmárököritói máglya. Kelet-Magyarország, 1993. március 20.