Katona Béla: Szabolcs-Szatmár-Bereg irodalmi topográfiája 2. Ajaktól Zsurkig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1996)

Ratkó József (Pesterzsébet, 1936. augusztus 9—Debrecen, 1989. szeptember 13.) Rövid nyíregyházi újságíróskodás után, 1964-ben — a Krúdy Gyula Járási Könyvtár vezetőjeként — Ratkó József Nagykállóba került. Mikor a könyvtárosságot elvállalta, valószínűleg nem gondolta, hogy ez kereken 25 évig fog tartani, hogy pályájának Kalló lesz a végállomása. Kötete még nem volt, de versei már elég rendszeresen jelentek meg az irodalmi folyóiratokban {Alföld, Tiszatáj, Új írás). Kezdtek felfigyelni rá, s mindenki azt tartotta volna természetesnek, hogy inkább az irodalmi központok felé kellene törekednie. Sokan attól féltették, hogy vidéken el fog kallódni. Szerencse, hogy ez az aggodalom nem bizonyult indokoltnak. A negyedszázad alatt egyszer-egyszer maga is emlegette ugyan elmenési szándékát, de mindig maradt, és úgy ítélhetjük meg, hogy Kalló végül is nem vált kárára. Példája éppen azt bizonyítja, hogy az igazi tehetség mindenütt megtalálja saját lehetőségeit. Esetenként lázadozott, valójában azonban nem érezte magát száműzöttnek. Sőt, Kallót mindinkább második hazájának,,fogadott szülőföldjének" tekintette, idővel igazi lokálpatriótává honosodott. A könyvtárosságot se érezte igazán nyűgnek. Az aprómunkát elvégezték munkatársai, elsősorban a könyvtár népművelő funkcióját igyekezett kiteljesíteni. A 60-as, 70-es évek különben is az író-olvasó találkozók időszaka volt. Sok ilyen találkozót szervezett Kálióban, s őt is sokfelé hívták a megyébe is, megyén kívül is. így sohasem érezhette magát elszigeteltnek, világ végére, Isten háta mögé szorultnak. Különösen a nemzedéktársak, a ,jhetek" jártak sűrűn Kálióba (SerfőzőSimon, Kalász László, Ágh István, Buda Ferenc stb.), de az ő kedvéért az idősebbek is gyakran vállalták a hosszú utazást (Sánta Ferenc, Kormos István stb.). Ratkó Jóska vendégének lenni egyre inkább eseménynek számított. Tekintélye a fiatal írók körében fokozatosan nőtt, egyre többen tekintették őt mesterüknek, példaképüknek. Nagykálló sajátos irodalmi központ lett. A 70-es évek közepétől már többen jártak hozzá, mint a „csodarabbi" sírjához. A könyvtár eredetileg jelenlegi helyének szomszédságában, a főtér sarkán álló épületben működött (ma rendelőintézet). A népes Ratkó család is ott lakott a ház udvari részében. Az új művelődési ház és városi könyvtár felépülése után a család a Nagybalkányi út 4. sz. alatti házba költözött át, amelyben valamikor ifjabb Görömbei Péter kallói esperes lakott, akinél Móricz Zsigmond is többször vendégeskedett. Ratkó mindig büszkén emlegette, hogy abban a szobában él, dolgozik, amelyben látogatásai alkalmával Móriczot szállásolták el vendéglátói. 53 éves korában váratlanul hunyt el. Kisfia mellé, Kallóban temették el. Minden úgy történt, ahogy korábban maga megírta: „Ez a táj, Szabolcs-Szatmár lett nem szülő-, de halóföldem, ahol már sírhelyem is kijelöltetett kicsi fiam dombja mellett." Az új városi könyvtár bejáratánál 1991 januárjában emléktáblán örökítették meg a nevét (Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása). A könyvtárat is róla nevezték el.