Németh Péter (szerk.): Szabadhegy István huszár alezredes naplója 1944. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1995)
Az utolsó huszár
„Dörrgemüse" 159 időszaka. Szép kis pihenés! Mindenki éhes és „kosztra" vadászik. Ennivalót azonban alig lehet felhajtani. A németek a lakosságot annyira ellenőrzik, hogy még a tojást is azonnal be kell szolgáltatni, amint a tyúk kitojta. Különben hadbíróság elé állítják a bűnöst. Ez pedig nem áll nagy teketóriából. Előfordult már, hogy a német őrség elvitte és valami félreső helyen agyonlőtte. így a lakosság nagyon fél és nem mer semmit sem eladni. Ugyanez áll a lótápra is. A legyalogosított „H" osztálynak megmaradt kb. 300 lova. De az ezeknek kiutalt lótáp nem elég. Azok éhen dögölnének. Mi marad más hátra? Az alosztályok éjjel „kaszáló különítményeket" küldenek ki kocsikon 6-8 kilométerre távolabb és főutaktól messze eső helyekre, amelyeket a menekülők hada még nem lepett el. Pár óra alatt egy-két napra való szénát, lóherét összetakarítanak és azt hajnalig a szállásra hozzák be. Ez azonban, természetesen, a német gazdasági felügyelőknek nincs ínyére. Egymás után jelentik fel a magyar egységeket a lovashadosztálynál. Jönnek a szigorú kivizsgálási parancsok. Istenem, milyen felesleges papirosmunka! Utána jön a dörgedelem felülről és minden marad a régiben. Egy a fontos, a lovak kondícióban való tartása. A felülről jövő felelősségrevonásokat a csapatparancsnokok zsebredugják. Elfelejtik. A la guerre, comme a la guerre! 160 A környéken sok a régi lengyel tulajdonostól erőszakkal kisajátított nagybirtok. Ezeket, mint német államtulajdont, német gazdasági vezetők kezelik. Sok értékes tehenészet is akad. A tejet Németországba szállítják. A tehenek részére nagy mennyiségű takarmányt kell termelni. Fő termény az itteni laza talajban jól menő lóhere. Ez a lovak részére is kedvenc eledel. Éppen kaszálásra érett állapotban van, de nincsen aki lekaszálja és betakarítsa. A németek a férfilakosságot már régebben elvitték. A magyar egységek parancsnokai megegyeznek a német gazdaságvezetőkkel, hogy a legénységből munkásosztagokat állítanak a takarmány behordására. Ezzel szemben a gazdaságoktól a konyhák részére disznót, baromfit, tojást, burgonyát, a lovak részére takarmányt kapnak. Ezzel a pihenő alatti időre az élelmezés feljavítása is úgy-ahogy megoldódott. Mind a legénység, mind a lovak legalábbis jóllaktak, ha nem is dúskálódtak élelemben. Általában német rendeletre a lovashadosztály összes egységeit lelovasítják. Az összes felesleges lovakat kb. 250 kilométerre nyugatra egy csoportban egyesítik. A beteg és menetképtelen lovak hazaszállításra kerülnek. A többinek szintén jól megérdemelt pihenő jut, mely alatt kondíciójukat is fel lehetett javítani. A gyalogrésszel csak annyi ló maradt vissza, amennyi az aknavetők, mozgókonyhák és a vonat fogatolására kell. Erre az időre esik a hadosztályparancsnok felváltása, akit más beosztásba hazarendelnek. Az egész hadosztály tisztikara nagy sajnálkozással válik meg tőle. Mindenki biztosra veszi, hogy a köztiszteletben álló, kiváló vezetői képességekkel rendelkező Schell Zoltán ezredest, az eddigi hadosztályparancsnok-helyettest fogDörrgemüse - szárított zöldség, a németek által adott, a magyar ember étkezési szokásától teljesen elütő kalóriaszegény táplálék, melyben a fent említett szárított zöldségfélék, főzeléknövények voltak túlsúlyban. A la guerre, comme a la guerre kifejezést „A háború az háború!" értelemben használja a naplóíró.
