Németh Péter (szerk.): Szabadhegy István huszár alezredes naplója 1944. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1995)

Az utolsó huszár

A LOVASHADOSZTÁLY PIHENŐHELYE Plöhnen területén aug. 3-tól 20-ig. A pihenő területére beérkezve a hadosztály egységei a német irányító parancsnokság rendelkezései szerint bevonulnak a részükre kiutalt szállásokra. Illetve csak szerették volna azokat elfoglalni. Mire odaértek, kiderült, hogy azokba többnyire már részben németek, részben menekültek serege vette be magát. A szerencsétlen menekültek rongyosak, éhesek, mosdatlanok, büdösek, tetvesek. Vannak köztük tömegesen olyanok, akik Vilnából, meg még messzebbről jönnek gyalog, kézi taligákon tolva kevés, értelmetlen motyóikat. És még hány ezer van úton mögöttük! Alig állnak lábukon. A németek alig adnak enni nekik. Német vonalon lázas kiürítési tevékenység mindenfelé. Mindent visznek, ami kezük ügyébe kerül és megmozdítható; a zongorától az élelemig. A lopott szajréval megrakott vasúti szerelvények és teherautó-karavánok egymás után indunak a hátországba. Viszik Berlinbe, hogy majd végül szétvágja a bomba! Étkezési helyek felállítására a németeknek sem idejük, sem anyaguk nincs már. Saját maguk részére kell minden. A menekültek egészségügyi ellátásáról szó sem lehet. Siralmas kép! Mi lesz evvel a rengeteg hazátlannal, otthonát vesztett néppel? Hová veti el őket még a sors? Hol lesz megállásuk? Sok helyen ki kell hajtani a nyomorultakat eddigi kvártélyaikból, hogy a hadosztály egységeinek legyen helye. Az emberek igyekszenek velük barátságosan bánni, amiben lehet segítségükre lenni. De nekik is tető alá kell jutni, hogy végre kinyújthassák fáradt végtagjaikat és igazi nyugalomra hajthassák fejüket, ahol nem kell riadótól és továbbfutástól félni, mert nyakukon a muszka. Órákig tart míg a már napok óta szakadó esőben végre minden alosztály fedél alá kerül és a szenynyet a menekültek után kitakarítja. Hála Istennek, ha a legénység le is rongyolódott, de még nem tetvesedéit el. A német irányítás pocsék. Felesleges zavarokra és mérgelődésekre ad okot. Hát már a híres pontosság és alaposság is csak a legendákból él? Minden jel arra mutat, hogy a német szerkezet belsejében inog. Átlépve Lengyelországból Kelet-Poroszországba egyszerre minden vonalon nagy különbség mutatkozik kultúra terén. Megjelennek az első betonutak. A környező városkák kövezettek, tiszták. A vízvezeték működik. Fürdőszobákat is találni. Ilyen helyekre persze nem engednek be idegeneket, vagy menekülteket. Majd a muszka tivornyázik bennük! Egy ízben a „H" osztály tisztjei bevetődnek Plöhnen városba. Kis hely széles, aszfaltozott főutcával. Egyedüli szórakozás a rossz sör a német kaszinóban. Fél pohárnál több senkinek nem megy le szomjas torkán. A főutak menti községek tömve leharcolt német csapatokkal. Mind hátrafelé igyekszik. Viszont sehol sem látható felvonuló, friss, a hátországból beérkező német katonaság. Hol vannak ezek? A hátország helyőrségeiben tartják vissza őket? Miért nem küldik ki azokat is harcolni? Mire várnak a németek? Mindezek tetejébe még mindenféle segédcsapat, vad hordák, kozákok, kalmükök, üzbégek és a jó Isten tudja még honnan való népség teszik színessé a túl