Németh Péter (szerk.): Szabadhegy István huszár alezredes naplója 1944. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1995)
Az utolsó huszár
Az osztályparancsnok ezalatt a 4. század bunkerjében tartózkodott és nagy szorongva várta be a vállalkozás kimenetelét. Körülötte mindenki - az ellenségnek az állásra mért heves tüze alatt - az árokba mélyen behúzódva, mint a nyúl a vackában, beijedt arccal, várakozóan leste a fejleményeket. Az ellenséges tűz pontosan feküdt az álláson. Minden pillanatban akna vagy páncéltörő lövedék telitalálattal lehetett számolni. Az idegfeszültség tetőfokon állt. A vállalkozás után két raj bevonult ismét a védővonalba. Egy az éjszakára künn maradt a híd tölcsérében mint harcelőőrs. A sötétség beálltával a harc elült. Az osztályparancsnok visszatért szállására. Jó érzése volt a siker felett. Meg volt győződve, hogy a muszka éjjel békén fogja hagyni az osztályt. Úgy is lett. Az eseményeket jelenti a hadosztálynak. Szept. 7. Déli órákban beérkezik az ezredparancsnok azzal a paranccsal, hogy az osztály a jobbszárnya előtt kb. 800 méterre befészkelődött ellenséget emelje ki. Ez a parancs sehogyanse tetszik az osztályparancsnoknak. Ezen a részen a terep asztalszerűen sima. Sehol egy rejtőzési lehetőség. Az ellenség bizonyára már nagyszámú nehézfegyvert vont oda és a jó megfigyelési viszonyok következtében a támadás azoknak összpontosított tüzében elakadna. A véráldozat, amibe ez a vállalkozás bekerülne, nem érné meg a nagyon kétes eredményt. Az ellenséges támpontot az osztály jól megalapozott tűzrendszerével mindig le tudja fogni. Olyan messzire van a védőállástól, hogy onnan indított, meglepetésszerű lerohanástól még éjjel sem — kell félni a teljesen sík terepen, ahol a legkisebb mozgás is azonnal feltűnik és a védők tüzét kiváltja. Ha sikerülne is kiemelni a támpontot, az ellenség bizonyára utána ismét megkísérelné azt visszafoglalni. Ez pedig sikerülne is neki. Ha a támadó csoport súlyos veszteségeket szenvedne - ami előre látható az osztály létszáma annyira összezsugorodna, hogy még ezt az előnyös védőállást sem tudná tartani. Az osztályparancsnok meg van győződve arról, hogy az ezredparancsnok csak a németek parancsait tolmácsolja a támadás végrehajtására. Viszont felfogása szerint a lovashadosztálynak küszöbön álló felváltásáig és hazaszállításáig a parancsnokok legfőbb célja az legyen, hogy a legyengült egységeket további véráldozatoktól lehetőleg megóvják. Miközben az osztályparancsnok imigyen mérlegeli a helyzetet magában és kezdi a támadási tervet megalkotni, a vonal figyelői a következőket jelentik: - Az oroszok részben Kobylka irányából, a vasútvonal mentén, részben a Dluga patak medrében és azt körülvevő aljfás erdőben, kis csoportokban állandóan szivárognak a védőállás felé. Ezt helyenként 2-300 méterre megközelítették. Ez elől az ellenséges túlerő elől a harcelőőrs halogatva visszavonult a védővonalba. Feladatát megoldotta.