Bene János: Az 1. huszárhadosztály emlékezete. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 40. Nyíregyháza, 1994)

tovább északkeleti irányba. Egy falun át kiérünk a luniniec-lachwa-i deszkaútra. A falutól vagy 5 km-re újra megpihenünk és itt tudjuk meg, hogy csapataink már a tetthelyen vannak. Tovább menve Lachwán át, átkelve a Smienc folyón, Lubon falucskába tartunk. Az egész hadosztály itt van. Egy szalmacsűr alá bújva lefekszünk, hogy egy kicsit pihenjünk. Az élelmet is alig sikerül kiosztani, máris indulás tovább észak felé. Kiérve az útra, nagy várakozás után végre elindulunk Mokrowó felé, ahová estefelé érkezünk. Itt újra figyelmeztetnek bennünket a partizánokra, akik a Lan folyó szigetén lapulnak. A Lan folyón átkelve érünk Sienkiewiczébe, majd a városon áthaladva egy erdőségbe jutunk. Ezen végighaladva nagy sokára kezd előttünk világosodni és lassan kijutunk az erdőből. Az idő újra eljárt felettünk, bebújok a kocsiderékba és megpróbálok aludni. Június 30. Nagy nehezen tudok még feküdni is, mert dorongúton megyünk. Hajnalban újra egy erdőbe jutunk. Vagy egy órai menet után Mikaszewicze előtt vagy 10 kilométerre egy tisztáson pihenünk. Dél felé újra északkeletnek indulunk, s 5 kilométeres menet után megállunk és berendezkedünk. Estefelé be akarok menni a városba lótápért, azonban fele útról visszafordulok, mert találkozom a hadnagy úrral, aki a városból jött és tájékoztat, hogy ott nincs semmi. Július 1. Gyönyörű reggel. A hadnagy úr a tegnap magával hozott postát osztja ki. Most jön először újság és képes lap is. Nemsokára indulunk a városba vételezni. Ez már a Pripjaty-mocsárvidék. A város alatt folyik a Woichwa folyó. Szép, rendezett házakat látok. Ahogy kiérek a vasútállomásra, közlik, hogy a magyar ellátó oszlop már elköltözött. Alig érünk ki a város szélére, repülőgépzúgást hallunk, majd hatalmas robbanásokat. A pályaudvarra és környékére hullottak a bombák. Visszatérve az erdőbe, Adamek szakaszvezetővel Rudnja térségébe kell mennünk. Itt van az eleségvonat. A vidék újra aláaknázva, tele partizánnal. Elindulunk, a kezünkben kézigránát és figyelünk minden bokrot. A homok mély, a gépkocsi néha nagyon szuszog. Az úton egy felrobbantott magyar páncélost látunk. Vagy 10 kilométeres út után rátalálunk az eleségvonatra. Itt találom Purgly Sándor főhadnagy urat. Itt vételezünk. Ez a hely már teljesen a lengyel-szovjet határon van. Délután befut az élelem és mivel az egész ezred együtt van, három részre osztjuk. Közben a gépkocsivezetők hegedűszó mellett nótáznak. Szivemet a honvágy marcangolja és könny szökik a szemembe. Nem lehet leírni, hogy milyen érzés fogott el. Messze a szeretett hazámtól, szeretteimtől, egy őserdő közepén, ahol a halál leselkedik, síró hegedűszót hallani, még fájdalmasabb. Mindenki felfigyel és elérzékenyül. Az élelem kiosztása után saját körletünkbe megyünk és lepihenünk. Július 2. Az éj nyugodtan telt. Vasárnap lévén fürdés és beretválkozás. Elkészülünk, mert minden pillanatban indulhatunk. A birkát levágják és jó ebéd lett belőle. A vonatparancsnok, Undy zászlós nagyon evett volna, de mivel állandóan zaklatja a gh-sokat, nem kínáljuk. Délután megjön a parancs az indulásra. Útirányunk Lachwa. Sötét este van már, amikor Sienkiewiczébe érünk, ahol lótápot vesznek fel az alosztályok. A németek az útvonalat erősen fényszórózzák, hogy a partizánok ne tudjanak működni. A lótáp elosztása után bemegyünk a városba és itt éjszakázunk. Július 3. Hajnalban indulunk tovább. Újra át a Lan folyón. Reggel érünk Lubonba, de itt sincs pihenő, hanem tovább a Smierc folyón át Luniniec irányába. 68