Bene János: Az 1. huszárhadosztály emlékezete. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 40. Nyíregyháza, 1994)

magatartásáért, s buzdítottam, hogy tovább is így őrködjék, majd Marton őrvezetövel tovább indultam a futóárokban. Az erős szél néhol már majdnem szintig telehordta homokkal a védővonalat. Az emberek egész éjszaka lapátoltak, de nem bírnak a futóhomokkal és nagyon fájlalják a szemüket. A karabélyok és géppisztolyok závárzata a homokszemcsék miatt nem működik. Marton János őrvezető figyelmeztetésére zsebkendővel kötöm körül a géppisztolyom závárzatát. Volt olyan huszár is a vonalban, hogy már csak egy lövészgödröt ásott maga körül a nagy homokban, hogy oda bújhasson virradatkor. Igyekeztem visszatérni a parancsnokhoz, hogy azonnal jelenthessem az észrevételeimet. A százados úr azonnal parancsot adott Hortobágyi őrmesternek, a szolgálatvezetőnek, hogy készítsen elő lapátokat és fegyvertisztító anyagot. Kora hajnalban már kinn volt minden védőállásban a lapát és a fegyvertisztító felszerelés. Nappal a mozgás szinte teljesen lehetetlen volt, mert a szovjet mesterlövészek azonnal kilőtték a könnyelműen mutatkozó huszárokat. így halt hősi halált Sandri Ferkó is, egy hűséges és bátor embere a századnak. Erdélyi születésű cigány fiú volt. Ma is nagy tisztelettel adózom ennek a 23 éves fiatal huszárnak, aki oly sok nehéz napot élt meg velünk, s nem érhette meg a háború végét. Holttestét Rembertowba vitték, de nem tudom, hogy ott hol temették el. A fáradt és kimerült huszárok a forró nyári nap melegétől a szomjukat csak akkor olthatták, amikor a konyhakocsi megérkezett, mert ez szállította Rembertowból az ivóvizet, lévén ez a terület teljesen vízszegény. 1944. augusztus 10-én Tabódy főhadnagy úr szakaszánál osztották az ebédet. Egy szovjet RATA elhúzott a terület felett és, bizonyára észlelve a mozgásunkat, visszafordulva megbombázta a területet. Azonnal szétfutottunk és a hatalmas fák törzseihez lapulva kerestünk menedéket. Egy szilánk eltalálta Marton őrvezetőt, súlyos sebesülést okozva. Azonnal elsősegélyben részesítettük és a konyhakocsival Rembertowba küldtük. Augusztus 24-én századparancsnokunk tájékoztatta a szakaszparancsnokokat arról, hogy a románok kiléptek a háborúból és hadat üzentek Németországnak. Ez aztán vészhírként terjedt el az egész ezredben. Mindenki repülni szeretett volna haza. Másnap az osztályparancsnokságra mentem, hogy minél részletesebb híreket szerezzek. Az osztály írnok suttogva mondta, hogy Vattay Antal altábornagy urat hazarendelték Budapestre, ő lesz a kormányzó úr főhadsegéde. A hadosztály parancsnokságát Lengyel Béla altábornagy vette át tőle. 1944. szeptember 15-éig védtük még a Rembertow előtti védelmi vonalat, de ezen az idő alatt már csak kisebb csetepaték voltak az orosz egységekkel. Úgy tűnt, hogy a románok kilépésével odaterelődött a hadműveletek súlya és sürgőssége. Itt egyelőre csak farkasszemet néztünk egymással. Erezhető volt, hogy most már nem sokat várat magára Varsó ostroma sem az oroszok részéről. Szeptember 14-én aztán be is következett, amit vártunk. A szokásos nehéztűzérségi és aknavetők zápora egy órán át zúdult ránk a hajnali órákban. A kora reggeli köd leple alatt aztán megindult az oroszok támadása. Minden fegyver szünet nélkül tüzelt mind a két oldalon, osztogatva a halálos sebeket. A támadók jobbszárnya az erős tűzvédelem hatására 36