Bene János: Az 1. huszárhadosztály emlékezete. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 40. Nyíregyháza, 1994)

közben azonban arra lettem figyelmes, hogy az udvaron egy frissen betemetett gödör van, rajta egy nagy láda. Felszólítottam a bent lévőket, hogy azonnal jöjjenek ki, különben felrobbantjuk a házat. Egy negyven év körüli férfi jött ki feltartott kezekkel és sírva mondta, hogy ő nem partizán. Megkérdeztem tőle, hogy vannak-e még bent. Még egy ember - felelte. Közben odaérkezett a német százados is. Harmadmagammal bementem a házba és pár perc múlva egy 25 év körüli partizánt tuszkoltunk ki. Odavittem mindkettőjüket a frissen betemetett gödörhöz és levetettem velük a ládát. Kérdeztem, hogy mi van itt elásva. Vállvonogatva felelték, hogy nem tudják. Erre már a német százados parancsolta, hogy akkor ássák ki. Alig 30-40 centiméteres földtakaró után puskák, pisztolyok, 2 db golyószóró, egy géppuska és több rend magyar katonai egyenruha, valamint szintén magyar tábori takarók kerültek elő. A ruházat nagyobb része frissen volt véres, tehát a nemrég sebesült vagy meghalt magyar katonáktól zsákmányolt felszerelés volt itt elásva. Korábban is, ezután is sokszor megesett, hogy magyar ruhába öltözve jöttek be a partizánok a vonalaink közé. Sötétedéskor hagytuk el a falut, mire már minden sebesültet elszállítottak. A vezetéklovaknál megvacsoráztunk, a harckocsik pedig Brest felé távoztak. Virradatkor indultunk mi is tovább ugyanezen az útvonalon. Nyomunkban az oroszok, mellettünk az erdő rengetegében a partizánok. Amikor Zabinka közelébe érkeztünk azt a parancsot kaptuk az osztálytól, hogy Zabinkától északra a mi századunk biztosítsa a hadosztály visszavonulását. A felderítő szakasz jelentése szerint Zabinkán szovjet csapatokat nem találtak, így a községtől északra kb. 3 kilométerre lévő kolhozt indultak felderíteni. Délelőtt 9 óra tájban érkeztünk Zabinkába. A faluban lakosokat nem találtunk. A század rajonként szétoszlott az udvarokban és készenlétben maradt. A szokásos etetés, itatás után mi is reggeliztünk. Századparancsnokunk szállása a templomhoz közel volt, ahonnan énekszó hallatszott. Századparancsnokom elrendelte, hogy hat huszárral menjek be és vizsgáljam át a templomot, nincsenek-e ott partizánok, vagy nem rejtegetnek fegyvert, rádiót. A huszárokkal bementem a templomba, de ott nagyrészt csak nők voltak. Az éneklést nem tiltottam meg, de a két kijáratot és a toronyba vezető feljáratot egyegy géppisztolyos huszárral lezárattam, a többiekkel pedig átkutattam minden zegzugot, majd felmentünk a padlásra és a toronyba. Semmi különöset nem észleltünk. A torony ablakába egy fehér zászló volt kitűzve. A zászlót bevettem az ablakból, erre kis idő múlva a kolhoz irányában lévő magaslat mögül elkezdték aknázni a falut. Távcsövemmel megfigyeltem a kilövések helyét, majd visszatettem a fehér lobogót. Az aknatüz megszűnt, mi pedig elhagytuk a templomot. Az áhítatos gyülekezet is hamarosan kijött onnan. Parancsot kaptunk, hogy a század foglalja el a kolhozt. A lovas rész hamarosan elhagyta a falut, a fogatolt rész ott maradt, kivéve a lőszeres kocsit, amelyik a lovasokkal ment. Szakaszonként közelítettük meg a kolhozt és támadásra fejlődtünk föl. Sőrés Lajos tizedest, a felderítő osztag parancsnokát egy feszületet övező kis erdőben találtuk meg. Jelentette, hogy a délelőtti aknatüzön kívül semmi különöset nem észlelt, a kolhozban egy lélek sincs. A parancsnok a felderítő osztagot is magához csatlakoztatja és bevonulunk a kolhoz falai közé, hogy a tűző nap melegét így enyhítsük. 27