Bene János: Az 1. huszárhadosztály emlékezete. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 40. Nyíregyháza, 1994)

Felhangzott a parancsszó, s az előttünk menetelő század után besoroltunk. Talán még jó is, hogy éjjel menetelünk, részben a nagy forróság miatt, részben pedig a nappali menetelésnél az ellenséges repülők újra csak halomra lőnék az egész hadosztályt. Éjfél után egy óráig meneteltünk Brest irányába hol lépésben, hol ügetésben. Kobrin nevű falu után tartottunk pihenőt. Az út bal oldalán hatalmas erdő és mocsár, a jobb oldalon egy domb vonulaton nagy kiterjedésű lucernás. Gyalogmenetben mentünk az emelkedő pereméig és a gerinc másik oldalán a lekaszált lucernásban letáboroztunk. A lovakat kizabláztuk, a hevedert felengedtük, s etettünk. Szegény párák jó étvággyal fogyasztották a rég nem látott takarmányt, őket is kíméletlenül érintette a rendszertelen etetés. Volt olyan ló is, amelyik lovasával együtt elfeküdt a lucernásban és mélyen aludt. Az éjszaka csendben telt el. 1944. július 18-án kaptuk az ezred parancsát, mely szerint a saját légifelderítésünk megállapította, hogy Botowó falu környékén egy ezer főre tehető partizán egység rejtőzik a nagy kiterjedésű erdőben. Ennek az egységnek a felszámolására a 3/II. huszárosztályt jelölték ki. Az osztály kora hajnalban indult. A későbbi nagy meleget az erdőség lombos fáinak árnyéka kissé enyhítette. A homokos erdei ösvényeken lovagolva porfelhő jelezte az osztály útvonalát. Ez a porfelhő még nagyobbra nőtt, amikor szembetalálkoztunk egy visszavonuló német lovas és fogatolt egységgel. Lehúzódtunk az útról, hogy az szabad legyen a számunkra. Látszott rajtuk, hogy nagyon fáradtak. A cigarettát dobozostól adták az embereinknek. Valószínűleg őket kellett leváltanunk. Már vagy fél napja lovagoltunk az erdőben, amikor egy 3-400 hektáros tisztáson feltűnt egy kis falucska, Botowó. A településen kívül körben megművelt területek, napraforgó- és rozstáblák, azokon túl a beláthatatlan erdőség. A faluba érkezve az asszonyok, gyerekek, öregek kíváncsian néztek minket. Itt is úgy tűnt, hogy a fiatalságot elszólították a haza védelmére. Meglepett az is, hogy itt a háborús megszállásnak, a rombolásnak semmi jele sem volt. Az osztály elég szorosan szállásolt el a faluban, mivel nem volt elegendő hely, a lovak egy része került csak fedél alá, a többi része a fák alatt rejtve, míg a huszárság sátrakban helyezkedett el. Az osztályparancsnok körkörös védelmet rendelt el. Éppen ezért a falu peremén körben fedezékeket és futóárkokat épített ki minden század. Az ásásban a falu lakossága is besegített. A faluból kivezető utakat páncéltörő ágyúkkal erősíttette meg és minden századnál az aknavetőket is tüzelőállásba rendelte. A hatalmas lombos fákon magasfigyelőket és rejtett géppuskafészkeket építtetett. Az osztályparancsnok a törzsével a falu közepén lévő iskolában szállásolt el. A védelmi állások elkészítéséhez bevont falu lakossága is oly lelkiismeretességgel végezte a munkáját, hogy estére elkészült az osztály körkörös védelme. Még a kora délutáni órákban a századunk élelmezéséhez beszerző útra indultunk a szomszéd faluba egy lovas fogattal és hat huszárral. Lőszert és kézigránátokat is tettünk fel a kocsira egy esetleges partizán támadás elhárítására. A négy kilométerre lévő faluban az aggastyánokon kívül alig találtunk valakit. Valószínűleg jelezhette a hírszolgálatuk az érkezésünket, így az épkézláb emberek az erdőbe 24