Katona Béla: Szabolcs-Szatmár-Bereg irodalmi topográfiája (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 38. Nyíregyháza, 1994)
Margócsy József (Nyíregyháza, 1919. április 8.) Középiskolai tanulmányait szülővárosában, az egyetemet — Eötvös-kollégistaként — Budapesten végezte. Magyar-francia szakos diplomával Nyíregyházára, egykori iskolájába, a Kossuth Gimnáziumba került vissza. Később szakfelügyelő volt, 1962től a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Irodalmi Tanszékének vezetője, 1972től 1980-ig, nyugdíjazásáig főigazgató. Évtizedeken át meghatározó szerepet töltött be a város kulturális életének szervezésében, irányításában is. Irodalomtörténészként pályájának első felében főként Jókai és Móricz munkásságával foglalkozott. Később inkább a pedagógus-képzés és a helyi, megyei irodalmi hagyományok kérdései foglalkoztatták. Az utóbbi időben elsősorban a helytörténeti, várostörténeti kutatások kerültek munkásságának előterébe. Fontosabb tanulmányai: Egy szerény író halálára. Új írás, 1968. 4. Megjegyzések három Móricz-levélhez. Csengeri Krónika, 1975. Névadás — táblaavatás. Váci Mihály emléknapok, 1984. Vietórisz József. Szellemi elődeink I. 1988. A kétLeffler. A B. Gy. TKF Tudományos közleményei, 1988. A Benczúr Kör és a Forrás c. folyóirat. A B. Gy. TKF Tudományos közleményei, 1992. Önálló kötetei: Megyénk irodalmi hagyományai. Nyíregyháza, 1972; A pedagógus és az élet. Budapest, 1984. Utcák, terek, emléktáblák. Fejezetek a régi Nyíregyháza életéből I-II-III. Nyíregyháza, 1984,1986,1989; Egy régi udvarház utolsó gazdái (Czóbel Minka és családja). Nyíregyháza, 1988; „Lobogó szövétnek" Móricz Zsigmond és Szabolcs-Szatmár. Nyíregyháza, 1989. Nyíregyháza színháztörténetének levéltári forrásai (1813-1893). Bp. 1990. Irodalom: Bálint Mihály: Szabolcs-Szatmár megye irodalmi hagyományai. Szabolcs-Szatmári Szemle, 1967.3. Páll Géza: Vidéken — nem vidékiesen. Kelet-Magyarország, 1969. május 10. Soltész István: Utcák, terek, emléktáblák. Magyar Nemzet, 1985. január 25. Szabó Géza: Utcák, terek, emléktáblák. Szabolcs-Szatmári Szemle 1985. 3. Péter László: Nyíregyházi séták. Élet és irodalom, 1987. április 10. Bodnár István: Látogatóban Margócsy József nyugalmazott főigazgatónál. Kelet-Magyarország, 1989. február 4. 132