Katona Béla: Szabolcs-Szatmár-Bereg irodalmi topográfiája (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 38. Nyíregyháza, 1994)

Gáspár Zoltán (Nyíregyháza, 1901. október 17—Budapest, 1945. január 13.) Pályája és életműve egyaránt feldolgozatlan, életrajzi adatai is hézagosak. Születési időpontjául három évszám van forgalomban. A Magyar Irodalmi Lexikon szerint 1910-ben született. (Ezt veszi át egy Népszabadságbeli cikkében Eörsi István is). Más források úgy tudják, hogy 1911-ben látta meg a napvilágot, Csaplár Ferenc tanulmánya a Tiszatáj~ban 1901-et közli születési évéül. A nyíregyházi születési anyakönyv ez utóbbi dátumot igazolja. Hasonlóan ellentmondásosak a halálának körülményeire vonatkozó adatok is. Kenedi János közléseire hivatkozva Eörsi úgy tudja, hogy Budapest ostromának utolsó napjaiban ráomlott a pince, Csaplár Ferenc szerint egy német tiszt lőtte agyon lakásának kapujában. A születési hely minden forrásban egyöntetűen Nyíregyháza. Polgári családból származott, apja postatisztviselő volt, édesanyja, Bölcsházy Vilma polgári iskolai igazgató volt, akinek pedagógiai cikkei gyakran jelentek meg a helyi sajtóban, főként a Nyíregyházi Hírlapban és az iskolai értesítőkben. Érdemes még megemlíteni, hogy az anyakönyvbe Gáspár Géza néven jegyezték be (édesapja is Géza volt), csak második utónévként szerepel a Zoltán. Középiskolai tanulmányait Kolozsvárott végezte, utána Pesten szerzett közgazdasági diplomát. Ezzel azonban nem elégedett meg, 1929-ben a szegedi egyetem jogi karának hallgatója lett, évfolyamtársa Erdei Ferencnek és Reiízer Bélának. Alapító tagja volt a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának, ahol — már említett évfolyamtársain kívül — Ortutay Gyulával, Buday Györggyel, Radnóti Miklóssal és Hont Ferenccel került szoros barátságba. Érdeklődése rendkívül sokirányú volt, de fő kutatási területének a szociológiát tekintette. Széles körű műveltsége miatt ismerősei, barátai két lábon járó, eleven lexikonnak tekintették. Első jelentősebb tanulmánya Bevezetés a szociográfiába címmel jelent meg. 1937-ben a Szép Szó főmunkatársa lett. Ekkor ismerkedett meg közelebbről József Attilával is, akinek halála után lényegében ő szerkesztette a folyóiratot. 1939ben jelent meg fő műve, a Húsz év története, amelyben az 1918 és 1938 közötti két évtized történelmi-társadalmi fejlődését elemzi. Elutasítja mind a német, mind az olasz fasizmust, de elutasítja a „szovjet kísérlet" által kínált lehetőségeket is. Emiatt Lukács Györggyel is polémiába keveredett, aki a moszkvai Új Hangban bírálta Gáspár Zoltán nézeteit. Ugyanez a szemlélet érvényesült Gáspár József Attila-értékelésében is. Elutasította a jobboldali kisajátítási törekvéseket, de szembefordult azokkal a szűkítő nézetekkel is, amelyek a költőt mindenestől a szocialista mozgalomhoz akarták kapcsolni. Fontos szerepet vállalt 1942-ben József Attila budapesti újratemetésének megszervezésében is, ahol ő mondta a búcsúbeszédet. 108