Nyíregyházi huszárok hadinaplója. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 35. Nyíregyháza, 1993)

főhadnagy parancsnoksága alatt 161 fő huszárt és 181 darab beteg lovat visszaha­gyott azzal a feladattal, hogy az ezredet kisebb menetekben kövesse menetvonalán Orininig, ahol a beteg lovak felgyógyulásukig visszamaradnak. A zabfelvételező tehergépkocsik még nem érkeztek be, így az alosztályok 3-3 zsák zabot kaptak csak a lovak élelmezésének kiegészítésére. Július 12-én reggel az ezred ismét folytatta menetét a visszavonuló oroszok után, akik tervszerű visszavonulásban a Sztálin-erődvonal mögött gyülekeztek. Reggel 7 órai indulással Glebocsek, Ivankov, Skála, a Zbrucson átkelve, Hu­kovo és Marian ov ka területére menetelt, ahol elszállásolt. A betegló-különítmény Neubauer főhadnagy parancsnoksága alatt 10 órakor indult több rövid pihenővel Orininbe. Itt több napra beszállásolt. Az ezred részeivel 13 órakor érkezik be Marianovkára, míg a zöm, tekintettel arra, hogy az ezred előtt menetelő lovasdandár páncélos zászlóalja, valamint a 13. kerékpáros zászlóalj hosszú pihenőt 64 tartott, nem tudott tért nyerni és ez okozta a 4/II. huszárosztálynak és az ezredközvetleneknek 6 órai késéssel való beérkezését Marianovka körletébe. Ez a nap külön maradandó emléke marad minden huszárnak, mert ezen a napon léptük át az 1914-es hatalmas Monarchiának a keleti határát, amikor a Z­brucson átkeltünk. A Zbrucs hídja felrobbantva. A Zbrucs keleti partján elhagyott orosz ütegállá­sok, kiemelt és igen jól leplezett tábori fedezékek sorozata nyújtott első, komolyabb háborús képet az előnyomuló ezrednek... Az ezred élelmezésére vonatkozólag Kamenyec-Podolszk keleti vasútállomása melletti orosz élelmiszerraktárban kenyér és élelmiszer, lótáp állt felvételezésre ké­szen. Az 5 darab tehergépkocsit az ezred megfelelő rakodó legénységgel együtt be­érkezés után azonnal előreküldte felvételezésre. Marianovkán a lovaknak bőséges szálastakarmány állott rendelkezésre, és 1/3 „SZ" 65 adag is beérkezett 20 órára, míg az éj folyamán történtő szállítással 13-ára 1 „SZ" zab rendelkezésre állt. 21.30-kor szóbeli menetintézkedésre, Kozma Ferenc 66 vezérkari százados útján, az ezred 13-án 4 órai indulással Kamenyec-Podolszk északi kijáratához rendeltetett előre. végezte el, majd századparancsnoki tanfolyamot is végzett. Az ezreddel részt vett a Felvidék, Kárpátalja, Észak-Erdély és a Délvidék visszacsatolásában. 1941-ben a keleti hadszíntéren előbb a 4/6. lovasszázad arcvonalmögötti tisztje, majd a 4/4. lovasszázad parancsnoka. 1944­45-ben századparancsnok az ezred pótkereténél. Amerikai fogsában volt 1945. ápr. - szept. között. Hosszú pihenőt 25-30 kilométeres menet megtétele után tartanak. Tartama legalább 1 óra, s ha a lehetőségek megengedik, étkezéssel egybekötve, v. Oszlányi Kornél - v. Szécsy Imre: Katonai zsebkönyv Bp. 1927. 571. Szabványos adag. A katonaló napi zabadagja 4200 gramm, melyet háromszorra kap meg. Kozma Ferenc (Székelykeresztúr, 1911. okt. 14. - ??) vezrkari százados, 1944. nov. l-jétől őrnagy. Eredeti fegyverneme tüzér. 1941-ben a lovasdandár-parancsnokságához beosztott ve­zérkari tiszt. 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom