Riczu Zoltán: Zsidó épületek és emlékek Nyíregyházán. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 34. Nyíregyháza, 1992)

A Bujtos utcai ortodox (haszid) imaház Freud Zsigmond és Jakabovits Jenő 1925 szeptemberében építési enge­délyt kértek a Bujtos utca 15. sz. telekre. Lakóházat kívántak emelni, melynek mérete 12,63 m x 7,46 m. Kovács Dezső tervezte és ifj. Tóth Pál volt a kivitelező. Az engedélyt megkapták, s az épület 1926-ban készen lett. A műszaki tanácsos azonban jelentést írt a polgármesterhez, mely­ben tudatta, hogy az épületet ortodox imaházként használják (lakhatási engedélyt nem is kértek), valamint „az imaházat olyanok is felkeresik, akiknek Nyíregyházán való tartózkodási joga kétséges, talán erkölcsi és politikai tekintetben is bizonytalan alapon állnak." A közösség tagjai március 29-én arra kértek engedélyt, hogy imaházként használhassák az épületet, ezt először elutasították, majd július 7-én engedélyezték azzal a feltétellel, ha különböző javításokat, átalakításokat elvégeznek. Ezt nem tették meg és ezért 1929. október 15-től nem engedte meg a város, hogy imaházként működjön tovább. Addig 30-40 személy használta. Vé­gül a házat eladták Túri Sándornak, aki átépítette, s lakóházként hasz­nálta — ma is áll az épület. Meglepő, hogy az ortodox zsinagógával szinte egyidőben külön imaház is épült a hitközség számára, ám visszaemlékezésekből tudjuk, hogy ez haszid imaház volt. Ez az irányzat az ortodoxok közé sorolható. A 18. század közepén alakult ki Podóliában, a rabbinizmussal szemben álló naiv-misztikus irányzat volt. Eszak-Kelet—Magyarországon terjedt el. Az imádkozást nem kötelességszerűen és gépiesen végzik az irányzat tagjai, hanem boldog örömmel, a vallásban megnyugvást kereső embert megpróbálja feloldani a komor aszkézistől. Nagy szerepe van a szent embereknek (csodarabbi, cadik). Magyarországi megalapítója Taub Eizi­kel nagykállói rabbi volt (1781). Sírja ma zsidó zarándokhely. (Zeke 1990. 196.; Újvári 1929. 165-166.) 1 ) SzSzBML. V. B. 186. IV. kútfő, 526/1925. a.sz. 27119/1925. i.sz., 28269/1925. i.sz., 611/1925. i.sz., 07728/1926. i.sz., 12520/1926. i.sz., 09022/1926. i.sz., 19235/1926. i.sz., 5434/1927. i.sz., 39971/1927. i.sz., 2113/1928. i.sz., 45506/1929. i.sz., 36994/1929. i.sz., 7170/1930. i.sz. 2 ) SzSzBML. V. B. 186. IV. kútfő, 638/1926. a.sz. 710/1926. i.sz., 29521/1926. i.sz., 1328/1928. i.sz. 85

Next

/
Oldalképek
Tartalom