Makra Sándor: Görbedi István mesél. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 33. Nyíregyháza, 1991)

Ilétem történeti Itt születtem Tiszalökön. Mindig itt í

Item,református hitbe. ídesapám félszemű* ember vöt. Vöt egy öccse. Oszt eccer csizmát varrt. Az öcsém megfogta a kézibe az árt, a nagyapám meg rákijátott: - Engedd el, te! Elengedte. Am meg visszacsapódott, oszt egyenesen a szemíbe vágódott, kiszürta. - így bizony! Mink oszt korán árván maradtunk. Szeginyek vótunk.De mi jjen szeginyek! Eccer, lehettem nyóc éves, idó'sebb testvirem: Zsófi, a kanapin varrt. Idesanyám szitált.Mink meg a patkán ültünk, öten maradtunk árvák. Úgy iltunk,hogy idesanyám font,mosott.Oszt akkor ezt tanálta mondani,hogy: - Addig íjjünk, mig ebbül a lisztbül tart! Ém meg meg akartam nizni, mennyi van a kosárba? Oszt ráléptem ara a székre,amméken a néném ült. Néném meg felállt, a szék felborult, ém meg lejestem, a liszt a fejemre borult. Hát! Meg akartam nizni,hogy meddig ijjünk! így oszt! íjjedtembe bebúttam az ágy alá, idesanyám kihdzott: seprűnyéllel ütött.Gyött a szomszíd ember,az engedett ki: Azt mongya: - Csak nem üti mán azir agyon?! így folyt az ilétünk sora. Én osztán ídesanyámmal jártam dohánt törni, a rázomi tanyára. íppen csak annyit fizettek,hogy íppen otthon nem vótam. Tíz krajcárt egy napra. Pedig letörtem annyit,mint más.Anyámnak negyven krajcárt adtak, annyi vöt a napszám. Tiz krajcárir lehetett ekkor venni egy font sót. Egy font nem vót egy ki la. Mán azt se kellett a zanyámébúl venni, avval is több vót. Vót egy néném, am mán szdgált. A többiek kisebbek vdtak, otthon maradtak. Magokba. 7