Makra Sándor: Görbedi István mesél. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 33. Nyíregyháza, 1991)

- Hajjá! Ne lökjík bele az Isten álgya meg! Megfizetek én írté! De mán akkor billentett is a targoncán,mintha dűtötte vona. - Jaj! Ne lökjík bele, az Isten áldja meg! Kiveszem a pízt a perselybűi, oszt mind magának adom! (Avval nem törődött, hogy maj mivel számol. ) Hát osztán, elvitte megint haza a másik víka pízt. Lett neki sok píze osztán. Oszt mán a harangozó adta. így osztán mikor hazairt, hát neki nem vöt víkájja, kűdött egy gyereket a báttyánál, víkáír. - Adj mán neki! - mondja a felesíginek a bátyja. Mit mir a? fletíbe nem vöt mit mírni neki. - Szurkozzuk be a víka fenekit, sz beleragad egy pár darab! Hát meglátták arriíl - pízt mírt! Megtudták. - Húv vetted azt a sok pízt te?- kérdte a bátyja,átment megnízni. - Nízzed csak mennyi! Mán kát víka pízem van! Hazament a bátyja, mondja a felesi ginek: - Két víka pizér adta el azt az egy lovat! Hát én ha a hármat agyonütöm! Mennyit adnak azír? Agyonverte a három^ lovát. Háááj! Há! (Teccik látni? Aki iskolába nem jár, ilyeneket tanúi egyedül magába!) Vitte a bürit osztán eladni ü is, mint az öccse. Nahát oszt elvitte Nagy Kolozs a három lúbGrt,kijabálta a nagyvárosba a pijacon: - LúbQrt vegyenek! Lúbűrt vegyenek! Mentek oszt a tímárok, de víka pízt emlegetett írté! Megkentík a lábszíjjal jól. - Asziszed nekünk víka pízünk van? Erre meg arra! 170