Makra Sándor: Görbedi István mesél. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 33. Nyíregyháza, 1991)

Nahát,így osztán elindultak onnét Szebenbe. (Mer Szeben még odébb vöt.) De mán íccaka tizenkét óra vót, mikor odaírtak. A szélső háznál mécs vdt, t oda benizett a szamár. (Ö vót a legnagyobb.) Oszt akkor visszafordult a többihe: - Itt szüksíges lesz egy tust húzni, mer esznek, isznak odabe! Pízen osztoznak! (Rablók vótak odabe.) Hogy minnyájan belássanak, a szamár hátára ugrott a kutya, a kutya hátára a macska, macska hátára a kakas. Akkor osztán ki-ki magamódja szerint elkezdett óbégatni: a szamár ordított, a kutya vonított, a macska nyávogott, a kokas kukorikolt! Megijedt a tizenkét ember,hogy mi lehet az? Nem tudták elgondolni mi lehet. Otthatták a házat! Ezek meg bementek,az ottmaradt ítelbül jóllaktak,osz lefeküdtek. A macska lefeküdt a tűzhelyre. A kutya meg a konyhazugba összekuncsorodott. A szamár meg kiment a szemétdombra a házelibe.oda feküdt.Kakas meg a ház tetejire. Nahá, mostan megállt a tizenkét ember tanácskozni: - Te! Ne mennyünk vissza megnízni, hogy mi vót az? Egy vállalta, hogy ű visszamegy,megnizi, szijjelniz. - Na, várjatok meg! Ezek elótották a mécset, osztán setit vót a házba. Akkor kap egy gyufát a zsebíbűl: látja, hogy fínylik ott valami a tűzhellyen. Azt tudta, zsarátnok maradt ott. Szt a macska szeme fénylett, aho nyomta a gyufát. Am meg nekiugrott lelkem! Oszt csikarta, rúgta, vágta, harapta. Szaladt kifele, oszt ráhágott a kutya farkára. Am meg belefalt a lábikrájjába, ügy, hogy alig tudta kikapcsolni. (Egye le a fene!) Akkor szaladt a szemétdombon keresztül. A szamár meg ugy hátbarugta, hogy hasoncsüszott. Na, odament a többiekhe mosmán. - Na mit láttál? 140