Makra Sándor: Görbedi István mesél. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 33. Nyíregyháza, 1991)

szón örömibe: rítt! Mer nem tudta,hogy micsoda csuda törtínt. Mer csuda vót a! Bizon. De felkél ama gazda, az a másik, ahun elább kirte... Elmegy pisilni. Arccal vót egyenesen, ahogy kiment. Hát, azt tudta, hogy nem Jól lát! Csak türCílgette a szemit. Szalad be ja felesigihe, hogy: - Gyere mán! Nízzed! Még az este olyan szeginyek vótak, mint a templom egere, mos meg a mi házunk csak kunyhó az övékhe képest! Szaladtak által: kérdezni mind a ketten... Hát Gk nem tudják - aszongyák, - egy ember hált ott, am mondta: kívánjanak hármat,akármit, üáltalok meg fog adatni. - Merre ment az az ember? - tudakolja emez. - Itt ezen az úton, egyenesen. Még nem is messze lehet azóta. (Nagy az isteni hatalom!) Felnyergeltette a szógájjávai Csillag nevQ lovát.Osz szaladt utánna. Hát! - Ne haragudjík - aszongya,- hogy az este nem adtunk szállást. Ha tudtam vóna, ikább kihajigáltam vóna azt a szövőt! - De mán kíső vót! - Adja meg nekem is, hogy kívánjak hármat! - Nem lesz magának hasznára! - Csak igírje meg! Tudom én mit kell kívánni! Gondolkozott is ü, hogy mit kivánjík? Píszt nem kér sokat, mert azt el kell tenni, azt nem lássak. Csak olyat kívánni akart, hogy azt lássa mindenki. Dehát a lű bukdosott vele. - Na! - aszongya.- A nyakad törjík ki! Még felbukik. Fel is bukott, ki is tört a nyaka. Megdöglött. - Na - aszongya, - van még kettő! Kívánok olyat,hogy 129