Makra Sándor: Görbedi István mesél. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 33. Nyíregyháza, 1991)

- Maj kiugrik a te szeretőd a többi közzűl, oszt elkiáltsa magát: Elveszett a lovam! Te jánhangon kijátsd: Meg van mán! De vágd hozzá a kantárt! Ű lesz a lú! Űjj a hátára, osz mondjad, hogy: Menyjetek előre, most én hátramaradok ! Mentek azok lelkem! Olyan zúgással, hogy hároméves kazlak is fenékkel forogtak felfelé!(Hazudjak még nagyobbat?) Verte a sarkával a két vlknyát össze,mint a sarkantyúval! Csak úgy truttyogott a lyuka! - Akkor, mikor a falutoknak a határára írtek,... Megkerülte háromszor a határt. - Akkor eridj be vele a kovácsnál,oszt vasaltasd meg mind a nígy lábára. Meg is vasalták. - Akkor eridj ki a legelőre! Húzd ki ja fejíbűl a kantárt, osz vágj vígig rajta: Eridj, egyél! Te meg eridj haza, osz feküdj le, pihenj!(Gya! Hogy lehetett esz megtanulni? Megkereshetné eglssz Lökön: nem tanálna senkit.) Beteg lett a jány. Kezín, lábán ott vöt a vaspatkő! A legín meg felment a közsígházáho, kírt egy esküdt-embert, hogy keres valamit! Hát legyenek vele. Ment még egy bakter is. Kerestík, mentek. Tudta a fijú, hova kell menni! Azír nem egyenest oda mentek. Mikor ott mentek a szeretőjje kapujába, azt mondja a bakter: - Nem mennyünk be, te? Hátha kiníz valami? - Mennyünk na, oszt nízzünk szíjjel! Bemennek, oszt lássa a fijú, hogy fekszik a jány: az ágyon. - Hát te beteg vagy? - oszt ment hozzá. - Jaj! Ne jöjj ide! Jaj! Ne jöjj hozzám! Felcsapta a dunnát rúlla, oszt a kezín lábán ott vdt 121