Makra Sándor: Görbedi István mesél. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 33. Nyíregyháza, 1991)

azok azt. A báró meg ment arra, hallotta, hogy danolnak. Kérdezte: - Nahát, eltemettík? - El, méltóságos! - Hallottam, hogy ínekeltek. Pedig tudta, hogy nem ínekeltek, hanem danoltak. 17. A CSUDA-FECSKENDŐ Egy fijatal uri ember megnősült. Ollyan szíp derík felesiget vett, hogy csuda! Az is űri ján vót,nem szegíny ember gyereke. Bizon. Oszt vót szakácsnéjjok is. Osz mikor kíszen vót az ebíd - az ember hívatalbúl ment haza, az asszony otthon vót -, kor ügyi a cseléd,vagy az a fijatalasszony is,megterítették az asztalt,oszt űlt az ember mellé az ítélnek! Az asszony meg mellé, mint menyecske, hát ügyi,mint fijatal pár. De az asszony egy kanállal nem evett semmiből se.Híjába biztatta az ura: - Egyél mán, lelkem! Tennap se ettél,mámmá se eszel? Tudta az ember, hogy éhen nem lehet. Hát lefeküsznek este lelkem,egymás mellé. Feküsznek, hevernek. Az ember úgy tette magát,mintha aludna. Az aszszom meg tizenkét óra tájon: lekavarodik az ágyrűl, papucsba dugja a lábát, felkapja az űberrokkot, oszt ki jaz udvarra! Az udvarrúl meg az útra! Ott közel vót a temető, mint itt minállunk: kűfallal körűikerítve,azon mászott be. Az ember meg utánna, lesbe! 105