Bene János: A nyíregyházi huszárok. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 31. Nyíregyháza, 1991)

Idézzük megint Kórik Gábort , hogyan is történt a berukkolás Tiszalökről 1899 őszén. Tavasszal már az orvosok megvizsgálták a katonaköteleseket, s augusztusban megérkezett a behívó is, mely szerint október 4-én Munkácsra kell bevonulni. Az előző este búcsúz kodásokkal telt el. Másnap délelőtt mindenki összepakolta a zöld katonaládát, melybe tisztálkodószerek, fehérnemű, hazai élelem és szíverősítő itóka is került. „Elharangozták a delet. Közeleg az indulás ideje. Három órakor indul a gőzös az állomásról. Ez a kis idő mihamar eltelik. Innen is onnan is hallatszik a zaj. Búcsút zengő katonanóta, anyai sírás, köszönés, üdvözlés hallatszik mindenfelé. A rozmaringosok megbeszélésük szerint, de még az ősi szokás szerint is Schlesinger táti vendéglőjében gyülekeznek. Az állomásra való kivonulás onnét történik zeneszóval, ünnepélyesen. Imitt-amott már mennek is az ünnepelt gyerekek a gyülekezőhely felé. Ifjú barátok, fiatal legénykék dalolva kisérik őket. A kis zöld katonaláda botra akasztva ott díszeleg valamelyik barátnak a hátán. A legszebb ünneplő ruha van minden rozmaringoson. Rozmaring - te drága szép bokréta, tedd még egyszer széppé és ünnepélyessé őket - utoljára. Szőke Gábor barátunk is indulásra kész. Gyönyörű, bimbós rozmaring bokrétával feldíszítetten. Bimbós volt a rozmaring, bimbó volt még az is, aki szivesen adta... Az udvaron vannak már, indulásra kész. Szülők, testvérek, ifjú barátok mindnyájan ott lesznek az állomásnál. Most még csak a háztól kell elbúcsúzni tehát." A kocsmában aztán utoljára még megtáncoltatták a falu lányait, majd a banda kíséretében, énekszóval masíroztak ki az állomásra: „Ősszel minden csipkebokor hullassa virágát, Minden szőke, barna kislány sajnálja babáját, Nékem is majd el kell menni, Téged babám itt kell hagyni, Jön október, betyár hónap, el kell masírozni." „Az állomásra értek végre. Félórai idejök lehetett még. Éppen elég idő ahhoz, hogy átöltözzenek. A büszke ünneplő ruhákból gyorsan kivetkőztek. Régi szokáshoz híven felöltöztek a tavaly levetett viseltes gúnyába. A tisztelt ócska ruhadarabokat kinek-kinek a hozzátartozója hozta ki az állomásra. A büszke szép ruhák nem a kaszárnyapadra valók ám! Azok majd megvárják szépen tulajdonosakat a bazsalikomszagú ládában odahaza." Közben megérkezett a vonat, s a löki legények a dobiak, dadaiak mellé felszállva, a Rákóczi-induló hangjai mellett elindultak a messzi ismeretlenbe, Nyíregyházán át Munkácsra, a 65. gyalogezred kaszárnyájába, ahová éjfél után érkeztek meg. Itt már egy hadnagy és hat huszár várta őket Csenoviczból. Másnap reggel ismét orvosi vizsgára került sor. „A huszár behívósokat szólították be legelőször. Talán ugyanaz az orvos, aki a tavaszon besorozta őket ismét megvizitálta gyorsan mindeniket. Persze ismét toglich (tauglich - alkalmas) volt mind. A vizitáló szoba ajtajában a huszár őrmester Kecskeméthy várta őket, és irányította az udvar közelebbi szegletében álló huszárokhoz, ahol is egy zaboszsákból meglehetős viseltes veres sapkát húzogatott ki egy huszár és az odaérkezett huszárgyereknek a fejére ^illesztette. Csak ezután, így fel vörössapkázva mehetett az udvar közepére, hogy előhozza kedves ládácskáját." 30