Bene János: A nyíregyházi huszárok. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 31. Nyíregyháza, 1991)

László tiszti ügyész, Kerekréthy Miklós főkapitány, dr. Meskó Pál főorvos, Nikelszky Mátyás, Belfi András és Takács Alajos. 32 A vegyes bizottság nagy lendülettel látott munkájához. A következő év januárjában minden szóba jöhető helyet megtekintettek, s végül a város délnyugati részén a vasútállomás mögötti terület mellett dönöttek. A nagy hó miatt a gyakorlóteret kijelölni nem tudták, de a város ígéretet tett arra, hogy 4 km-es körzeten belül alkalmas területről gondoskodik, és azt átadja olyformán, hogy holdanként 6 forint bérnél többet nem követel. „A lőtér az erdőnek jelenleg is e czélt szolgáló helyen jelöltetik ki, szükség esetén ezt a város megnagyobbítja."

33 Úgy tűnt, hogy a nagy laktanya ügye sínen van, mégis mintegy hat évbe telt, míg az előzetes tervekről és a bérleti feltételekről döntöttek. A közös hadügyminiszter végül megunva a huzavonát, a Nyíregyházára kijelölt ezredet Sátoraljaújhelyre kívánta helyezni. Erre felbolydult az egész város. A Nyírvidék hasábjain egymást érték a cikkek pro és kontra. A képviselőtestületi ülések állandó témájává vált a lovassági laktanya ügye. Ervek, ellenérvek hangzottak el. Idézzünk most egy részletet abból a cikkből, mely a laktanya mellett szállt síkra: „Azon előnyöket, melyek egy lovas laktanyának városunkban való megépítésére, s ott egy lovas ezrednek elhelyezése által reánk áramlanának, e város minden polgára érzi és tudja. Kifejezésre jutott ez a köztudat mindannyiszor, ahányszor ez a kérdés nyilvános megbeszélése felmerült. És valósággal a dolog úgy áll, hogy e kérdésnek sikeres megoldása egyik leglényegesebb föltétele annak, hogy Nyíregyháza városias fejlődésében előre haladhasson. Kereskedelmi és ipari forgalmunk, mely azzal a legalább félmillióra számítható pénzforgalom-szaporodással, melyet itt egy lovasezred elhelyezése előidézne, új életerőkhöz jutna, s gyarapodnék."

34 Egy másik cikk arról beszélt, hogy a huszárezred legénysége és 35-40 tisztje évi zsoldja körülbelül 300.000 forint, ezen felül a legénység élelmezésének költségei, a széna-, zab-, szalma-szükséglet értéke, és az a pénzmennyiség, amelyet a jórészt vagyonos tisztikar a forgalomba bocsát, majdnem megközelíti az évi egymillió forintot, annyit, amennyibe az előzetes tervek szerint a kaszárnya kerülne. Tehát tulajdonképpen nem is vállal nagy rizikót az építkezéssel a város. Ezekkel az érvekkel szemben a másik tábor a huszárok idehelyezése után csak a közerkölcsök várható romlásával tudott érvelni. A város vezetőség végül úgy döntött, hogy a laktanyát most már a záros határidőn belül felépítik. így aztán 1887 novemberében több ajánlkozó közül Soukup Adolffal, Kassa főmérnökével, „mint a legjutányosabban vállalkozóval, s a laktanya tervezés és -építés terén legfelsőbb kitüntetésben is részesült egyénnel" kötötték meg a szerződést a tervek elkészítésére, a város pedig kötelezte magát arra, hogy legkésőbb 1891. december 31-ére a katonai igazgatóság használatába adja a kaszárnyát. A tervek elkészülte és felülvizsgálata után kezdődhetett az építkezés. Először is vállalkozót kellett e hatalmas munkára keresni. A versenytárgyalási hirdetmény 1889. május 11-én jelent meg, mely szerint „az építkezés tárgyát képezik mintegy 905.000 forintra előirányzott lovassági laktanya és csapatkórház." A város a hirdetményben nagy gonddal és pontossággal rögzítette, hogy a pénzéért mennyi és milyen minőségű munkát követel a vállalkozótól. A versenytárgyalást 1889. június 12-én tartották meg a városházán, melyre hét vállalkozó jelentkezett: Neuschloss és Freund, Neuschloss Ödön és Marcell, Milkó 20