Szabó Gyula: Történeti és néprajzi dolgozatok Tarpáról. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 29. Nyíregyháza, 1989)
2. Takarékmagtár A tarpai helytörténeti gyűjteménynek otthont adó, 1976-ban megnyitott Tájház" a múlt század negyedik nagyedében a református egyház takarékmagtáraként funkcionált. Amíg azonban a tarpai tanács és a termelőszövetkezet összefogásából megszületett a kiállítás, a kis emeletes épületnek egyéb funkciója is volt: kevesen tudják, hogy a trianoni békt'kötés után a beregszászi gimnázium Tarpára költözött (amiről a "Csonka" Beregi Református Egyházmegye Jegyzőkönyvének Sárospatakon 1922-ben kiadott kötete 28. oldalán olvashatunk), s a cseh uralom elől hazaköltözött diákoknak szolgált szálláshelyként, kollégiumként. A valamikori magtár építésének hiteles története a következő: építése 1873. június 3-án kezdődött Bakcsi László esperes és Bedé János gondnok idején, szintén a Sziget nevű területen, közel az egyház kettős szárazmalmához. Az építés 1874 október havában. Esze János gondnok és Faggyas István építtető gondnok idején fejeződött be. Az építési költség 2098 forint 15 krajcárra rúgott. Érdemes idézni, hogyan indokolták az egyházközség vezetői e nem kis költséggel létesített intézmény építésének szükségességét : "Miként »T anyagi jólét biztos alapja a szellemi, erkölcsi és vallásos tiszta fejlődésnek, emelkedésnek,úgy ellenben a nyomasztó szükség és szegénység elfojtója minden szépre, jóra, nemesre törekvésnek, a tudatlanságnak, durvaságnak, rossz érzelmeknek buján tenyésztője. Az emberi társaság ezen veszélyes ellenségeinek legyőzésükre,a megfogyatkozott szorultságba jutottaknak, az uzsorások megrontó túlságos kívánalmaiktól lehető megmentésükre — a 90