Szabó Gyula: Történeti és néprajzi dolgozatok Tarpáról. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 29. Nyíregyháza, 1989)

2. Más házaknál egy zsákvarrótúbe zsineget húztak, a zsineg végére görcsöt kötöttek és egyenként átszúrták a tűvel az egészséges szilvát és ráhúzták a zsinegre. Hoszszú, 1-2 méteres zsinegek voltak ezek. Vigyázva, óvatosan fűzték,hogy a szilva ne szakadjon ki. Amikor pedig a zsineg betelt, szeget vertek a fal déli oldalába, ahová mindig odavágott a nap és felakasztották. A nap kiszívta a gyümölcs víztartalmát és minden nap könnyebb-könnyebb lett. míg végül megaszalódott és tárolható lett. 3. Az is gyakori eset volt, amikor a csikóspór tetején aszalódott a szilva. Ezt úgy csinálták, hogy szintén zsinegre húzták a szilvát,a zsineget a spór tetejétől egy bizonyos távolságra vízszintesen kifeszítették és valamivel a két végét rögzítették. A tűzhely melege tette egy bizonyos idő után aszalvánnyá. A spórból áramló meleg viszonylag rövid idő alatt szárította ki. Arra kellett csak vigyázni, hogy egyenletesen áradjon rá a hő. Az eddig említett eljárások közül minőségileg ez volt a leggyengébb, gyakran ropogós lett és csak háziszükségletekre volt használható. 4. Szinte minden paraszházban volt kenyérsütő kemence. Egyes családoknál be is volt építve a szobába,a konyhából fűtöttek bele. A kenyérsütő kemencének igen nagy gyakorlati haszna volt. Mindenek előtt az, hogy melegítette a szobát. Ezenkívül mindent lehetett benne sütni. Krumplit, tököt és aszalásra is használták. A háziasszonyok berakták az aszalásra szánt gyümölcsöt a kemence téglaalapjára, vagy tepsikbe tették be és ott aszalódott. Elfogyasztotta a család. 50