Szabó Gyula: Történeti és néprajzi dolgozatok Tarpáról. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 29. Nyíregyháza, 1989)
El is hozta, meg is sütötte a parázson és azt is kitették hűlni. Azt meg egy másik legény csípős paprikával szórta le. Ilyen esetekből olykor még verekedés is támadt. Mivel magam is így Jártam - meséli Zeke Zsigmondné 63 éves aszszony —, elmondom a 40 év előtti történetet.Lány koromban udvarolt nekem egy legény, amikor Jöttem a templomból nem hagytam, hogy hazakísérjen, mert mást szerettem.Ám az sem hagyta magát. Barátjával előrement és megbújtak, és akivel mentem, azt megverték. Oe én a bátyámnak kiabáltam, aki közel lakott és nagyapám a tornácon tartott egy másfél méteres ficfabotot és bátyám azzal verte szét a verekedő legényeket. Sok minden megtörtént az éjszakában.Nappal nagyon feltorlódott a munka - folytatja tovább - bizony előfordult, hogy gyengén ment a kosztolás. Én nagy családú asszony voltam és ha az üst mellett kellett lenni, akkor nem volt idő a főzésre. Ilyenkor csak olyat ettünk, ami hamar vót. Ciberét lágykenyérrel, szőlőt zsíroskenyérrel. A gyerekeknek meg vettünk egy-egy dinnyét és odaadtuk nekik, hogy egyék ott körülöttünk. Mégis megtörtént, hogy játszás közben egy-egy csirkét vagy libát kontyon ütöttek, vagy pedig a kismalacot beengedték a veteményes kertbe. A gyerekek bigéztek, a bige nekiment a kislibának és az felfordult. A vacsorafőzésre általában akkor került sor, amikor a penyőt visszamertük az üstbe, az egyik tüzelt, a másik kavart, a harmadik meg vacsorát főzött. Vacsora után aztán kezdődött minden elölről. Szépek voltak és felejthetetlenek ezek az éjszakák. Nagyon sok munkánk volt, de nem törődtünk mi azzal. Fontos, hogy jó legyen a lekvár. Az egész községben terjengett a jó lekvárszag, a háború előtt nagyban csinálta ezt mindenki. Volt olyan család itt, aki 1936-ban 13-szor öregített.' 1935-ben nagy termés volt, mindenki ezzel foglalkozott. 40