Szabó Gyula: Történeti és néprajzi dolgozatok Tarpáról. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 29. Nyíregyháza, 1989)

A diktáláshoz való fenti ragaszkodás Jogosságát mutatja, hogy az ma is szokásban van,nem halt ki. Van ugyan orgonistája e nagymúltú tiszaháti egyháznak, de énekvezé-* rei is vannak.A presbitérium legutóbb 1987-ben választott énekvezért. Részére temetésenként 200 forintot kér a gyászosháztól, az egyház pénztárából pedig a szokásos évi tiszteletdijat utalja ki. "A presbitériom ragaszkodik ahhoz, hogy a két énekvezér felváltva végezze a temetési szolgálatokat. Egyéni kívánságokat semmilyen esetben nem enged meg; ezt nagyon komolyan kijelenti, hogy a rend e: legyen." Az énekvezérek a gyülekezeti istentiszteleteken is aktív tevékenységet végeznek. Vasárnaponként, mielőtt a pap bemegy a templomba, gyakran lehet hallani még az utcán is, amint az énekvezérek egyike diktálja a régi énekek szövegét. Általában az a gyakorlat, hogy a régi idők énekeskönyvéből diktálnak. Az orgonistának ilyenkor hallgatni kell; ebből nincs sértődés. Az ami századokon keresztül szokásban volt, valóságos misztikummá lett; ma is szeretik, csak ezzel együtt lehet teljes az istentisztelet. Az énekvezérek arra törekednek, hogy mint méltó utódok, hű megőrzői legyenek ai apáiktól átvett szent örökségnek. "Szent, Uram, a te neved, Szent vagy te a magas menynyékben, Szent vagy és rettenetes, Minden nemzetségekben. " 24