Szabó Gyula: Történeti és néprajzi dolgozatok Tarpáról. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 29. Nyíregyháza, 1989)

is felnéztek rájuk, ők pedig "gusztálták~ és szemrevették a templomba bejövő lányokat. Az ismeretségek is gyakran itt kezdődtek. Megtörtént azonban az is, hogy valaki hősködni akart, de rosszul diktált vagy belesült. Templomban az ilyen illetlen dolognak számított,s az elkövető tekintélyvesztett legény lett. Kinn, a szabad ég alatt, temetéseken lehetett hibázni, de az Isten házában nem. Néha bizony komikusnak tűnő dolgok Jöttek ki a diktálásból. A régi énekeskönyv 148. dicsérete eképpen hangzik: 'A szűziesség olyan drága kincs, Melynek ára egész világon nincs. Az, aki ezt egyszer elprédálta, Visszanyerni hiába próbálja. " A diktáló legénynek azonban a harmadik sor igy Jött a szájára: 'Az. aki ezt egyszer elprédikálta ~. A gyülekezetben elakadt az ének; hiába javított volna a diktáló, nem engedték többet a legények. Ma is előfordul, sőt mindig is előfordult, hogy elakadt vagy elcsúszott a szó. De mást jelentett ez egy idősebb ajkán, és ugyancsak mást a legény ajkán. Az öregembernek mindent megbocsátottak. A diktált énekek közül nem is egyet ugyanúgy énekelnek ma is, mint ahogyan azok a kéziratos énekesfüzetekben szerepelnek. Gyülekezeti istentiszteleteink kezdete előtt ma is gyakran halljuk diktálni Simon Károly naplójának 186. dicséretét, mely a vasárnapi istentiszteleteken ugyanúgy hangzik fel, mint ahogyan azt 150 évvel ezelőtt leírták: "Téged Úristen .szüntelen dicsérünk, Mert irgalmad bőven nagy messze kiterjed 8