Szabó Gyula: Történeti és néprajzi dolgozatok Tarpáról. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 29. Nyíregyháza, 1989)

Simon Andor elbeszélése szerint a filoxéra elpusztítván a tarpai szőlőket, végre nagynehezen elhatározta magát a presbitérium az 1894-95. esztendőben, hogy a hegyen levő bányát megnyitja. Olyan kőbánya volt ez, amelyből valóságosan bányászni lehetett a pénzt. Az egyházközség jegyzőkönyveiből mintegy 20 esztendőt kell átlapoznunk, hogy betekintést nyerve a bányaművelésbe megállapítsuk, hogy ez a döntés - a bányanyitás - nagy áldást jelentett a beregi tractus eddig legnépesebb egyházának az életében. Az egyház háztartása gazdag lett: míg a megnyitást megelőző években csaknem deficites volt az egyház, vagy csak néhány forint maradvány volt év végén, 1896. január 1-én a pénztári maradvány helyére ezt írhatta a gondnok: maradvány 1491 frt és 38 krajcár! Ifj. Simon Károly egyházgondnokságában már nagy kasszasikerrel zár évről évre a gondnoki napló. Lássuk ezeket szép rendben : 1894. október 15-én az első pontban: "lelkész és gondnok előterjeszti, hogy a szatmári királyi folyamőri hivatal, illetve annak munkavezető mérnöke személyesen jelent meg, s kérte fel őket, hogy a kisipari parterődítéshez szükséges mintegy 200 öl követ hajlandó volna az egyházi elöljáróság bányájából szállítani, ha az egyházi elöljáróság is hajlandó lenne a még szükséges földelési munkát mielőbb elvégeztetni és elkötelezi magát arra szerződésileg, hogy a kérdéses mennyiségű követ annak ölit 7 frt 20 krajcárjával számítva kitermeli s még az év folyamán átadja. Ugyancsak nevezett mérnök úr azon igéretét is előterjeszti, hogy a kedvező válasz esetén a »később Tivadarhoz, és Jándhoz szükséges kőmennyiséget is az egyháztól fogja a folyammérnöki hivatal beszerezni. 97