Kurucz Katalin: A nyíri Mezőség neolitikuma. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 28. Nyíregyháza, 1989)

FÖLDRAJZI KÖRNYEZET A nyíri Mezőség Szabolcs-Szatmár megyének a Nyírségtől Ny-ra, a Hajduháttól É-ra lévő része (Borsy 1975, Balogh 1975). Déli fele a Hajdúháthoz tartozik, s átmenetet képez a Nyírség és a Hortobágy között. Földtörténeti fejlődése során különösen fontos volt az újpleisztocén második felében az solikus felszínformáló hatás. A pleisztocénvégi periglaciális éghajlaton löszös homok, homokos lösz ill. lösztakaró alakult ki (Borsy 1971). Az egész Felső-Tisza-vidékre jellemző, hogy folyói a holocén folyamán gyakran változtatták futásukat. Emiatt ezen a vidéken nagyon sok elhagyott medret látni. Az élővizek nélkül maradt nyírségi felszín a holocén elején a beerdősödés miatt nem sokat változott. A talajviszonyok azonban ennek megfelelően alakultak - a löszös takarón ui. csernozjom, csernozjombarna erdőtalajok vagy rozsdabarna erdőtalaj-ok alakultak ki (Borsy 1971). A nyíri Mezőség peremén g.alériaerdők, láposerdők kísérték a Tiszát (Tiszadada, Tiszadob térsége) (Frisnyák 1979). Az általam vizsgált korszakban az un. Atlanti-tölgy fázisban ( i.e. 5000 -) a hőmérséklet megmarad, a csapadék mennyisége pedig jelentősen megnő. A ritkás erdők záródnak, nagymértékben elterjed a tölgy, az alacsonyabb területeken a cser, szil, kőris, juhar. A csapadék mennyiségének jelentős emelkedése nagymértékben megszabta a kor emberének települési szokásait, lehetőségeit (ld. topográfia). A területen igen változatos vízrajzi képet feltételezhetünk: a Tisza egykori meanderei és a Király-ér kedvező feltételeket teremtett a letelepedéshez. Állóvizei közül legnevezetesebb a Tiszavasvári határában lévő Fehérszik. 9