Kurucz Katalin: A nyíri Mezőség neolitikuma. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 28. Nyíregyháza, 1989)

így a Király-ér partján. A nyíri Mezőség .keleti szélén, a kevésbé jó talajadottságú területeken szinte alig találunk lelőhelyet (Tiszaeszlár, Tiszanagyfalu határában). A löszös talajoktól az egyre inkább homokos területek felé észrevehetően csökken számuk. A térszínből jól kiemelkedő, ám homokos, szélfútta dombokon soha nem települt meg 14 az ujkőkori ember. A nyíri Mezőség egésze igen alkalmasnak látszik talajadottságai és vízrajzi viszonyai miatt is a letelepedésre. A lelőhelyeket térképre vetítve szembetűnő a telepek sajátos szóródása. A közel 60 lelőhely két határozott vonalra fűzhető fel az egész nyíri Mezőség területén. Egyik a Tiszavasvári-Tiszalök vonalában meghúzható észak-déli irányú tengely, a másik a Tiszavasvári-Tiszadob között megrajzolható képzeletbeli vonal mentén van - mindkettő a Tiszáig nyúlik (a tiszai átkelőkhöz vezet), így területünkön a természetföldrajzi adottságok definitív szerepe mellett - a telepek helyének megválasztásában - a tiszai átkelők helyét is fontos szempontnak kell tartanunk. A korszak településtörténeti képe e két tényező együttes hatására alakulhatott ki. A későbbi korokban az itt kimutatható kereskedelmi utak régészeti leletek mellett történeti adatokkal is bizonyíthatóak. Mindezek alapján állíthatjuk, hogy a középkorban ismert úthálózat - adataink szerint - az ujkőkori lelőhelyek elterjedéséből rekonstruálható "nyomvonalon" alakult ki (s ennek a középső újkőkorban két lényeges momentum határozta meg elhelyezkedését). Az általam vizsgált három telepből kettő éppen igen frekventált helyen - a tiszai átkelőnél ill. annak közelében található. 19