Kurucz Katalin: A nyíri Mezőség neolitikuma. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 28. Nyíregyháza, 1989)

a kutatás. Éppen emiatt kerültek előtérbe azok a vizsgálódások, melyek a Körös-kultúrával parallel észak-alföldi fejlődés történeti képének felvázolását tűzték ki célul. A felmerülő problémák között mindenekelőtt a Körös-kultúra északi határának meghúzása ill. ennek értelmezése volt a legfontosabb. Mindezek alapján szinte szükségszerű volt a felső-Tisza-vidéki kutatások megkezdése és a leletanyag feldolgozása . A meginduló anyaggyűjtés során Kalicz N. és Makkay J. foglalta össze az addigi eredményeket, s adataik alapján új fogalmat vezettek be (Kalicz-Makkay 1972). A Szatmár-csoport "megalkotásával" áthidalhatónak tűnt a felső-Tisza-vidéki hiátus megszüntetése mellett a - területre később majd csak kizárólagosan jellemző - Alföldi Vonaldíszes Kerámia genetikai értelmezése is. A zömében szórványból származó leletanyagon belül két fázist különítettek el, s a második szakaszban az AVK felé mutató szálak erősödését vélték felfedezni (Kalicz-Makkay 1977). Döntő fordulatot hozott a Méhtelek-nádasi lelőhely feltárása 1973-ban ( Kalicz-Makkay 1974, Kalicz-Makkay 1974/1, Kalicz-Makkay 1977/a), aminek feldolgozása során az ásatok a Körös-kultúra helyi variánsaként határozták meg a leletanyagot. Egyúttal a már bevezetett Szatmárcsoport korai szakaszát - a méhteleki leletek párhuzamba állításával - helyesebbnek tartották a Körös-kultúra névvel illetni. Az Erdélyből a Szamos mentén felhúzódó népcsoportok elvándorlásának okát abban a törekvésben látták, hogy e lakosság közelebb kerüljön a Tokaj környéki obszidián lelőhelyekhez. A Szatmár-csoport második szakaszát már az AVK felé vezető út láncszemének tekintették, s a belőle kialakult "igazi" AVK népcsoportjainak tulajdonították a Körös-kultúra felszámolását is és az egész Al12