Németh Péter (szerk.): A Dél- Nyírség és a Hortobágy-melléke parasztjainak vallomása 1772-ből. (Jósa András Múzeum Kiadványai 26. Nyíregyháza,1988)

BEVEZETÉS

gyakran megelégedtek a paraszti vallomások pontokba tömörített lényegének a rögzítésével, ami elmosta a vallomások nyelvi, statisztikai értékét. Minőségbeli különbség azonban, hogy itt, Szabolcsban alig van 10-15 olyan nagybirtok, amelyek tömegesen foglalkoztatnak jobbágyokat. A falvak határa többnyire még közös használatban van, rendezetlen. Tucatnyi, olykor másfél-két tucat földesúr birtokol egy-egy községben egy-két-három, legfeljebb 5-10 jobbágyot és zsellért, A falvak határának használható részeit áradások, belvizek, mocsarak, roppant kiterjedésű erdők, nádasok szabják szűkre. Az elszaporodott számú kisnemesség gyakran a jobbágyokkal közös szerződésben használja egy-egy község valamelyik határ4 reszet. As egy-ket jobbaggyal rendelkező nemesek vagy végzetesen kiszipolyozzák alattvalójukat, vagy éppen figyelmen kívül hagyják szolgáltatásait, és csak jogi garanciaként, és a birtokon belüliség hangsúlyozása okán tartják számon úrbéres alattvalóikat. Még egy jellemzőt meg kell említenünk Szabolcs megyét illetően. A vármegyében, különösen annak déli, alsó részében hatalmas praediumok, puszták nyújtózkodnak, amelyeket korábban örmények, görögök béreltek, de az örményeket„ görögöket Mária Terézia éppen 1772-ben tiltotta el a puszták bérletétől, így használatuk - legalább kezdetben - nagyobb részt a falvak lakóira várt. Legelőt, rétet, szántót bőven találtak hát a parasztok, ha úrbéres viszonyukat fel is mondták, már akik felmondhatták.^ Nyomorúságosnak, szegénynek aligha mondható ebben az időben a Szabolcs megyei jobbágy élete, sorsa. De gazdagodónak sem. Az osztatlan, közös hasz-