Nagy Ferenc: Ibrány. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 25. Nyíregyháza, 1987)
jük. A paraszti portának alig volt olyan része, amely így vagy úgy ne bizonyította volna a fűzfa hasznosságát. Ezt használták a paticsfal építésekor, ebből épült a porta kerítése, ebből volt a tengerikas, a törekes, de ebből építették az árnyékszék falát is. A dohánytermesztés megindulásával a melegágyakat is sövény keretbe rakták. A vékonyabb vesszőkből igen változatos formájú és nagyságú kosarakat készítettek. A leggyakoribb az úgynevezett „félvékás" és „vékás" kosár volt, amely a termények cseréjénél elfogadott mértékként is szolgált. Külön fejezetet érdemelne a vesszőfonás történetében a szekérkasok készítése. Hosszúságára, magasságára nézve számtalan variáció élt még a felszabadulás utáni időkben is. A fonás sűrűsége, a fehér vesszővel való díszítettsége utalt a mester becsületére, de a gazda módjára is. A ma is használt szólás „a kasfarba került" ehhez a mesterséghez kapcsolódik. Jelentése: félre teszik, átmenetileg hanyagolják. Az 1930-as évektől a kaskötés valóságos népi iparággá vált Ibrányban. A téli hónapok alatt egy-egy család 30—40 szekérkast is megkötött. Szombatonként egész „karaván" indult a faluból Nyíregyházára a vásárba. Igyekeztek jó haszonnal eladni. A szekérkassal, a kosarakkal való kereskedéshez számtalan vidám történet kapcsolódik. A vesszőfonás mint ősi mesterség csak a mezőgazdaság gépesítésével tűnt el. Noha a „veresfic" ma is megterem a holtágak környékén, feldolgozásával már csak pár ember foglalkozik, f) Salétromfőzés: A XVII-XVIII. században a természeti adottságok hasznosításának egyik formája volt a salétromfőzés is. A dérhez, zúzmarához hasonlóan kivirágzott földeket „megseperték", majd a lapát fonákjával összetolták a salétromot és nedves helyen tárolták. Alkalmas időben nagy üstökben kifőzték, ez a főzött salétrom szolgált a puskapor alapanyagául. A salétromfőző üst öntöttvasból készült, és méretei miatt igen drága volt. Ezért településenként csak egy-kettő volt belőle, és ezen főzött az egész falu. Szabolcs megyében ma már csak néhány ilyen üst található Tiszavasváriban, a „Vasvári Pál Múzeum" tulajdonában. A salétromfőzésnek Nagykálló volt a központja. „Nagykállón kívül Demecser, Ibrány, Nagyhalász, Buj, Kótaj, Tass és Bogdány is a nevezetesebb salétromgyűjtő helységek közé tartoztak." 146 73
